Kezdőlap Világgazdaság Amerika. Történelmi GDP-csökkenést okozott a járvány
No menu items!

Amerika. Történelmi GDP-csökkenést okozott a járvány

Bár a tavalyi negyedik negyedévben a vártnál valamivel erősebb ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye, az év egészében 74 éve nem látott mértékben, 3,5 százalékkal csökkent a GDP.

Az amerikai gazdaság a második világháború vége óta a legsúlyosabb válságát élte át tavaly a tíz hónapja kirobbant és az egész világot letaglózó koronavírus-járvány és az annak terjedését fékező szigorú intézkedések hatására. A mély recesszió több tízmillió amerikait fosztott meg a megélhetést biztosító munkahelyétől, és az idei gazdasági kilátások még mindig borúsak.

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által közölt első becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 4,0 százalékos évesített ütemben bővült október-decemberben. Elemzők átlagosan 3,9 százalékos emelkedésre számítottak a harmadik negyedévben mért rekordnagyságú, 33,4 százalékos növekedés után.

Egy évvel korábban, 2019 október-decemberében – a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó “békebeli” negyedévben – 2,4 százalékkal nőtt a gazdaság.

Tavaly október-decemberben az export, a vállalatok állóeszköz-befektetései, a háztartások fogyasztása, kiadásai, az ingatlanpiaci beruházások és a magánszektor készletbefektetései húzták felfelé a reál GDP-t.

Ezek hatását részben kioltotta a kormányzati kiadások csökkenése és az import alakulása.

Folyó áron számolva a GDP értéke 6,0 százalékos évesített ütemmel, 309,2 milliárd dollárral, 21 480 milliárd dollárra emelkedett, míg az előző negyedévben, július-szeptemberben 38,3 százalékkal, 1650 milliárd dollárral nőtt ez az érték.

A koronavírus-járvány példátlanul hosszú, 11 évig tartó expanziónak vetett véget, amikor is átlagosan 2 százalékos ütemben nőtt az amerikai gazdaság. A tavalyi első negyedévben 5,0 százalékos, a másodikban pedig 31,4 százalékos évesített ütemben csökkent a hazai össztermék, majd ismét növekedési pályára állt a gazdaság.

A 2020-as év egészében az előző évhez képest 3,5 százalékkal csökkent az Egyesült Államok reál GDP-je, míg 2019-ben 2,2 százalékkal, 2018-ben pedig még 3,0 százalékkal nőtt.

A folyó áron számolt GDP 2,3 százalékkal, 500,6 milliárd dollárral esett vissza, míg 2019-ben 4,0 százalékkal nőtt. A személyes fogyasztások árindexe 1,2 százalékkal nőtt, gyengébb ütemben a 2019-ben mért 1,5 százaléknál. Az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított index 1,4 százalékra lassult az előző évi 1,7 százalékról.

A tavalyi utolsó negyedévben a személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 2,5 százalékos évesített ütemben emelkedtek a harmadik negyedévi 41,0 százalékos ugrás után. Az év egészében azonban így is 3,9 százalékos volt a visszaesés. Az export 22,0 százalékkal, az import pedig 29,5 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben, az év egészét tekintve azonban 13,0, illetve 9,3 százalékos csökkenést mértek.

A személyes fogyasztások árindexe 1,5 százalékkal nőtt október-decemberben, jelentősen lassult a harmadik negyedévben mért 3,7 százalékhoz képest. Az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index 1,4 százalékra rúgott a negyedik negyedévben, míg a harmadikban 3,4 százalékra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás