Argentína: Véget nem érő tánc a szakadék szélén

A többször fizetésképtelenné vált országot a legrosszabbkor érte a világjárvány. A lockdown miatt az összeomlás szélén áll a gazdaság, a COVID miatti egészségügyi káoszt azonban úgy tűnik sikerül elkerülni.

Egy éhező az ötmillió közül

Dario Delia élete sosem volt könnyű. Mostanság különösen nehéz. A túlesésért folytatott harcánál is nehezebb a faláda, amit a vállán cipel. Cserepes virágok vannak benne. Darabját 1,50 euróért árulja. A nap már lemenőben van, amikor a Süddeutsche Zeitung riportere beszélgetésbe elegyedik vele. Hajnal óta úton van, de a ládája még félig tele. „Kinek van pénze manapság virágra?” – teszi fel a költői kérdést.

A 28 éves Dario volt már raktáros, takarító és biztonsági őr is. De egyik fix munkaviszonya sem tartott sokáig. Élete nagy részében alkalmi munkákból élt. Sosem keresett annál többet, hogy a lakbér és a rezsi kifizetése, majd az után, hogy gondoskodott a betevő falatról fiának, barátnőjének és magának, megmaradjon valami. Néhány hónapja a létfenntartásra sem elég a pénz. „Pár virág eladásából nem lehet megélni.” Más munkát viszont nem talál. „Mit szépítsem? Éhezünk és a kilakoltatás előtt állunk.”

Gazdasági és népegészségügyi krízis

Dario helyzete leírja az argentin tömegek napjait. A válsághoz szokott országot 2010 óta talán története legnagyobb gazdasági-szociális krízisét éli. Az argentinok 40 százaléka a szegénységi küszöb alá csúszott. Egy év alatt 3 millióval emelkedett a számuk a 45 milliós országban. Március közepén óta kisebb megszakításokkal szigorú lockdown van, a fertőzöttek száma így is átlépte az 1 milliót.

Gazdag múlt, szegény jelen

A kultúrájukra, történelmükre és országuk természeti szépségeire büszke argentinok szívesen nosztalgiáznak. A XX. század közepéig a világ egyik legtehetősebb népe voltak. Azóta hozzáedződtek a krízisekhez. A mostaniban természetesen nagy szerepe van a világjárványnak.

Argentína azonban már a járvány előtt is mély gazdasági válságban volt. 2001-ben, amikor az állam, a történetében kilencedszer (!) csődöt jelentett, százezrek veszítették el az összes megtakarításukat. Az ország mégis hamar talpra állt. A növekedés motorja azonban nem volt tartós. Argentína a magas világpiaci nyersanyag-, mezőgazdasági termék- és élelmiszerárakból profitált. Hús, gabona, szója, érc – az ország fő exportcikkeire nagy volt a kereslet. Amikor a 2009-es pénzügyi világválság hatására csökkentek az árak, a gazdaság rögtön megingott.

A 2015-ben elnökké választott Mauricio Macri neoliberális reformjai látszólag sikeresek voltak. Valójában egy rövid életű nemzetközi trendből profitált az ország: a nemzetközi válság miatt a fejlett országok jegybankjai csökkentették az alapkamatokat, ezért a befektetők a kockázatosabb országokban invesztáltak, hogy biztosítsák a magas hozamot. Amikor a biztonságosabb országokban ismét emelkedtek a hozamok, kivonták a pénzüket a feltörekvő piacokról. Argentína ismét válságba került.

Az országot a neoliberális reformokra ösztönző Nemzetközi Valutaalap (IMF) milliárdos hitelek sorozatát folyósította. A Macri-adminisztráció csak ezeknek köszönhetően tudta elkerülni az államcsődöt. A 2019-es politikai bukástól azonban nem mentették meg a kölcsönök.

A tömeges munkanélküliséget, sok millió létminimum alatt élőt, üres államkasszát és 300 milliárd dolláros államadósságot öröklő új, baloldali elnök trágyalást kezdett a hitelezőkkel. Alberto Fernándeznek 2020 elején sikerült megegyezésre bírnia őket. De ekkor lecsapott a COVID.

„A gazdaságot fel lehet támasztani, az embereket nem!”

Jobb félni, mint megijedni – hangzott Fernández mottója, amikor tavaly márciusban mesterséges kómába küldte a gazdaságot. Ekkor 19 regisztrált fertőzöttek volt Argentínában! Az éttermeknek, iskoláknak, kulturális- és sportlétesítményeknek, valamint szinte valamennyi üzletnek be kellett zárnia. A lakosságra szigorú kijárási tilalmat rótt ki. A repterek és határok lezárásával pedig izolálta az országot.

„A gazdaságot fel lehet támasztani, az embereket viszont nem!” – mondta az elnök, amikor a drákói szigor drasztikus gazdasági következményeire figyelmeztették. Az egészségügyi ellátórendszer összeomlását sikerült ugyan megakadályozni, a vírus terjedését azonban nem. Ezért az elnöke adminisztráció újra és újra a szigorú korlátozások meghosszabbítása mellett dönt.

Csőstül jött a baj

A rossz epidemiológiai helyzetért több, a vírusoknak ideális körülmény a felelős. A déli féltekén áprilisban, épp a világjárvány érkezésekor kezdődik a hideg, esős évszak. A népesség nagyon koncentrálódott. A 45 millió argentinból 20 millió Buenos Airesben és agglomerációjában él.  Ezen belül is extrém maga a népsűrűség a szegénynegyedekben, ahol borzalmasok a higiénés viszonyok. A lakások kicsik, zsúfoltak, sűrűn építettek és sokszor komfort nélküliek. Ráadásul a lakók, akinek minden fillér plusz kiadást meg kell gondolniuk, alig szellőztetik a rossz szigetelésük miatt nehezen felfűtött otthonaikat. Érthető, hogy a fertőzöttek több, mint fele a főváros szegénynegyedeinek lakója.

„Aki nem megy nappal dolgozni, nem tud este mit enni”

Darionak nem voltak ugyan tünetei, de biztos benne, hogy megkapta a fertőzést. „A szomszédok között rengeteg a beteg” – mondja müncheni napilap argentínai tudósítójának.

Az újságíró nem érti, hogy a kijárási tilalom ellenére, hogy tudja járni az utcánkat. „A szegénynegyedekben senki sem tartja magát a szabályokhoz. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy otthon maradjunk” – magyarázza.

Az aktív argentinok fele alkalmi munkákból él. Így nem jogosult táppénzre, szabadságra és munkanélküli ellátásra sem. A segély pedig semmire sem elég. „Aki nem megy nappal dolgozni, nem tud este mit enni” – summázza Dario.  Ezzel a kormány is tisztába van. Ezért a hatóságok a szegénynegyedekben nem igazán ellenőrzik a rendszabályok betartását. Sokszor egyszerűen karantén alá vonják őket. Nincs jobb megoldásuk, hogy megakadályozzák a vírus átterjedését a város más részeire, és hogy a betegek elárasszák a kórházakat.

A vírus és a gazdasági válság felel azért, hogy a kiváló mezőgazdasági adottságú országban mára a lakosság 25 százaléka éhezik. Pedig az argentin mezőgazdaság 400 millió ember élelmezésére is képes lenne!

Az ételosztásokon egyre hosszabbak a sorok. Egyre több a hajléktalan is. Aki elveszíti a munkáját, nem tud lakbért fizetni és az utcára kerül. Nyáron 2.500 kilakoltatott család elfoglalt egy 100 hektáros, parlagon fekvő mezőgazdasági területet Buenos Aires peremén. Azóta sátorváros áll a földeken. A nagy sajtóvisszhang miatt a hatóságok nem merik háborgatni a táborozókat. A főváros más peremterületein azonban erőszakkal akadályozták meg az újabb földfoglalásokat.

Fény az alagút végén?

A járványügyi helyzet a meleg évszak novemberi beköszöntével szignifikánsan javult. Az üzletek és az éttermek nagy része néhány hete újra kinyithatott, de továbbra is sok a korlátozás.

Dariot jobban foglalkoztatja a reménytelen gazdasági és a szociális helyzet. „Kiadó, eladó, végkiárusítás. Bármerre járok, ezeket a feliratokat látom.” Megfigyelését visszaigazolja a statisztika is. Az üzletek 30 százaléka nem élte túl a sok hónapos karantént. Több multinacionális lánc is kivonult az országból, ahol drámainak zsugorodott a fizetőképes kereslet.

A gazdasági helyzeten nem segít a meleg. A fő bevételi forrást jelentős nyersanyagok és agrártermékek világpiaci ára rekord mélységben van. Devizabevétel híján a nemzeti valuta, a peso egyre kevesebbet ér. Az infláció elszabadult.

„Valahogy eddig is sikerült túlélni, most is fog” – mondja a válságokhoz Dario elszántan, majd a vállára veszi a faládát és fűszernövényei 150 pesos árát kiabálva továbbáll.