Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Átadták a Nemzet Gazdásza címet
No menu items!

Átadták a Nemzet Gazdásza címet

Átadták a Nemzet Gazdásza címet csütörtökön az Országházban, az idén Bata Erzsébet vajdasági gazdálkodó, Mocz András erdőmérnök, gazdálkodó, Vancsura József kertészmérnök, gazdálkodó vette át az elismerést.

Az ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőbeszédében elmondta, a Nemzet Színésze, Művésze és Sportolója mellett van Nemzet Gazdásza nevet viselő elismerés is, a színészeket általában a világot jelentő deszkáknak otthont adó színházakban, a művészeket az akadémiákban, a sportolókat a sportlétesítményekben díjazzák, így helyénvaló, hogy a Nemzet Gazdásza díjra érdemeseket minden évben az Országházban köszönthessék.

Kövér László kitért arra, hogy világban felértékelődik az élelmiszeripari önellátás képessége, amelyet mindenhol erősítenek, egyedül Európában teszik ezt módszeresen tönkre. Európa élelmiszeripari kitettsége már nem csupán egy jövőbeni fenyegetés, hanem egy jelenleg is létező valóság. A világ haszonállat-állományának 90 százaléka ugyanis már Európán kívül van, de az Európában meglévő haszonállatok takarmányozásához is javarészt más kontinensekről származik a kukorica és a szója.

Hasonló csapás éri az európai zöldség-gyümölcs ágazatot is, az uniós termelők folyamatosan piacot veszítenek, az Európán kívüli termelők pedig piacot nyernek Európában.

Rámutatott arra, hogy míg Nyugat-Európában az elmúlt évtizedekben a családi gazdaságok fele már megszűnt, addig Magyarországon az agrárpolitika középpontjában a kis- és közepes vállalkozások támogatása áll.

A 2010 utáni birtokpolitikának és a kedvezményes adózási lehetőségeknek, valamint a hazai költségvetési támogatásoknak köszönhetően ezért jelentős előrelépés történt a magyar agrárium szerkezetében.

Bő egy évtizeddel ezelőtt a földek közel 50 százaléka még gazdasági társaságok használatában állt, mostanra a területek kétharmadát már őstermelők és egyéni gazdaságok használják. Még kedvezőbb fejlemény, hogy a földek legnagyobb részét – 1,4 millió hektárt – a 100 és 300 hektár közötti gazdaságok használják.

A hazai agrárpolitika eredményességét az is jól mutatja, hogy az elmúlt tíz év alatt ez a családi gazdálkodói réteg bővült a legnagyobb mértékben.

A nemzet gazdáinak feladata, hogy munkájukkal minden körülmények között éltessék a termőföldet, amely mindannyiunk számára biztosítja a mindennapi kenyeret- emelte ki Kövér László.

A Nemzet Gazdásza címet az AGROTREND Csoport 2023-ban hozta létre. Az elismerés fővédnökei Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke, Nagy István agrárminiszter, Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

A címet a magyar nemzet olyan erkölcsileg feddhetetlen gazdálkodó szakembere érdemli ki, aki gazdálkodásával, mezőgazdasági tevékenységével, munkáltatói viselkedésével, technológiai színvonalával, innovációival, társadalmi szerepvállalásával maradandót alkotott.

A 2023-as évben Bárány László, a Master Good Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Juhász István, a felvidéki Hanva településen működő Agrárius Kft. tulajdonosa és Nyakas András, a hajdúnánási Nyakas Farm tulajdonosa részesült az elismerésben. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Hírek

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

A Munkatudományi üzenetek 2025 – letölthető e-könyvben

A kiadvány tartalmazza az abban szereplő szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeit is.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...