Kezdőlap Cégvilág Átadták az Infineon új központi épületét Cegléden
No menu items!

Átadták az Infineon új központi épületét Cegléden

Az Infineon Technologies vállalatcsoport új központi épületének fejlesztését a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hétfői megnyitón elmondta, a 17 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően 533 munkahely jön létre. Hangsúlyozta: a cég fontos láncszem az elektromobilitásra történő átállásban. Beszélt arról is, hogy Cegléd infrastrukturális és logisztikai helyzete javulni fog, mivel 2019 őszére elkészül a kétszer kétsávos közúti összeköttetés a fővárossal.

Jochen Hanebeck, az Infineon Technologies igazgatósági tagja azt mondta, hogy az általuk gyártott félvezetők igen fontos szerepet töltenek be a elektromos autók, az önvezető járművek, a napelemek és a szélerőművek szempontjából, de fontosak az adatbiztonság területén is, éppen ezért a termékeinknek fokozottan megbízhatóaknak kell lenniük.

Az Infineon Technologies az ipari alkalmazású félvezetők fejlesztésében és gyártásában több területen piacvezető nemzetközi vállalat, amely leányvállalatain keresztül világszerte 37 500 munkatársat foglalkoztat. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

ING vezérigazgató: fókuszban a fenntarthatóság, az értékteremtés és a női karriertámogatás

Az ING stratégiájának fókuszában a fenntarthatóság és az értékteremtés...

Szijjártó Péter: Magyarország megkapta a kért energiabiztonsági garanciákat

Magyarország megkapta a kért energiabiztonsági garanciákat.

Megtévesztő ígéretek zöld csomagolásban, hogyan ismerjük fel az igazi öko termékeket?

A Green Brands cím szigorú feltételei például garantálják, hogy a termékek alacsony ökológiai lábnyommal készüljenek, hatékonyak legyenek és megfeleljenek a fogyasztók elvárásainak.

A fogyasztókat, vásárlókat védi a mesterséges intelligenciával kapcsolatos új szabályozás

Ne az AI mondja meg mikor vásároljunk intim higiéniás terméket. AI Act célja, hogy biztonságos, átlátható és emberközpontú mesterséges intelligencia alkalmazásokat hozzanak létre, miközben az MI elősegíti az innovációt.

Hírek

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...