AzÜzlet.hu

Bringával filmfesztiválra-Bécs kerékpáros kihívása a klímavédelem jegyében

A bécsi Városháza előtti filmfesztiválon idén is nagy sikerrel zajlott a kerékpáros kihívás, amely játékos formában ösztönözte a lakosságot a fenntartható közlekedésre.

Határokon átívelő televíziós együttműködés támogatja a természetvédelmi ismeretterjesztést

A természetvédelem nem örökölhető, tenni kell érte, hogy az emberek felismerjék, ezért is példaértékű Kecskeméti TV és a Pannon TV természetvédelmi célú magazinsorozata, amely az elmúlt másfél évben több mint 80 millió forint európai uniós támogatással valósulhatott meg az Interreg-IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program részeként.

A fővárosban lassan csak egyetlen szobára elég a mediánbér

Egy év alatt közel 10 százalékkal nőtt a magyarországi bruttó átlagkereset – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. A bruttó átlagbér 2025 júniusában 704 400 forint volt a KSH szerint, míg a nettó átlagkereset 484 200 forint volt ugyanebben az időszakban. A nettó keresetek mediánértéke 395 ezer forint volt júniusban. A Bank360 szakértői megvizsgálták, mekkora hitel felvételére elegendők a mostani bérek, illetve ezek alapján azt is megnézték, mekkora ingatlanok megvásárlására adnak ezek lehetőséget.

Nyereséges volt a Rába, de csökkent az árbevétele

A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele 8,2 százalékkal 28,822 milliárd forintra csökkent az idei év első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest

Mennyi az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona? 2314,3 milliárd forint

A vagyon legnagyobb hányada változatlanul magyar állampapírban található.

Továbbra is együttműködik az Ökumenikus Segélyszervezet és a Porsche Hungária

Újabb két évre hosszabbította meg stratégiai együttműködését az Ökumenikus Segélyszervezet és a Porsche Hungária Kft., a cég három újabb személyautót biztosít a karitatív munkához.

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – Új együttműködési programok

Határmenti gazdasági együttműködési kezdeményezés elindítását, valamint egy kulturális és kreatív ipart támogató mecenatúra program bevezetését jelentette be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke

BKK: megújul a jegy- és bérletkiadó automaták hálózata

Hamarosan teljesen megújul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegy- és bérletkiadó automatáinak hálózata.

KSH: a bruttó átlagkereset 704 400 forint volt júniusban

2025. júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 704 400, a nettó átlagkereset 484 200 forint volt.

Magyar pálinka írt történelmet a világ gasztronómiai élvonalában

A világ legmagasabb elismerését nyerte el a Sárga Vilmoskörte Pálinka

Mikor nem éri meg az Otthon Start hitel?

Van azonban egy olyan korlátozó tényező az Otthon Start esetében, ami a CSOK Plusznál nincs: ez az első lakás megvásárlására vonatkozó - igaz, nem túl szigorú - követelmény.

Fejlődik a Körös-Maros Nemzeti Park kezelési infrastruktúrája

Kiemelten fontos a biológiai sokféleség megőrzése a Körös-Maros Nemzeti Park területén, amelyhez a most induló Környezet- és Energetikai Hatékonysági Operatív Program (KEHOP) Plusz egyik projektje is hozzájárul.

Akkora drágulást hozhat az Otthon Start, hogy már nem is éri meg felvenni?

A budapesti ingatlanpiacon tapasztalható árrobbanás miatt az Otthon Start Program 3%-os kamatozású hitele egyre kevésbé jelenthet valódi segítséget a lakásvásárlóknak.

Varga Mihály: továbbra is indokolt a szigorú monetáris kondíciók fenntartása

A monetáris tanács stabilitásorientált megközelítésének megfelelően keddi ülésén 6,50 százalékon tartotta az alapkamatot, és értékelése szerint továbbra is indokolt a szigorú monetáris kondíciók fenntartása

BÉT – Felülteljesítő volt a Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,2 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 105 155,63 ponton zárt kedden.

Az Otthon Start program kombinálható más otthonteremtési támogatással

Megjelent az Otthon Start program és a meglevő otthonteremtési támogatások összehangolását lehetővé tevő rendelet

Hatéves rekord a lakóingatlanok iránti kereslet – a vevők közel 3/4-e hitelt is felvenne

Az ingatlan.com kutatása szerint a lakáskeresők 71 százaléka részben hitelből finanszírozná a lakásvásárlást, szemben a márciusi 52 százalékkal. Az eladó lakóingatlant keresők több mint fele fél éven belül tervezi a vásárlást.

Átadták a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat

Átadták a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat hétfőn az Országházban, az elismerést tíz személy és szervezet, köztük néptáncegyüttes, gyermeklap és közösségi tér vehette át idén.

Óriási az érdeklődés az Iskolában az Erdő Program őszi ütemére

Októbertől kezdődően 400 iskolában, mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást tartanak országszerte a 6-14 éves korosztály számára. 

A kormány még csavart egy nagyot az Otthon Start lakáshitel feltételein

Megjelent hétfőn este a különböző lakás-, illetve családtámogatások összehangolásáról szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Érintett a szeptemberben induló Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a falusi CSOK, illetve a babaváró hitel is. A Bank360 szakértői összefoglalták a legfontosabb változásokat.

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
HirdetésHirdetés