Hirdetés
Kezdőlap Autó Az abroncspiacon is tarolnak a kínaiak
No menu items!

Az abroncspiacon is tarolnak a kínaiak

Fotó: Freepik

Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers’ Association – ETRMA) a napokban tette közzé tagjai 2024 második negyedéves, illetve első féléves eredményeit, amelyek a másodlagos piacon eladott új abroncsok, tehát nem az autógyáraknak értékesített abroncsok adatait összesítik. A lényeg: már látszik a javulás.

„A 2023-as év negatív trendje után (8%-os csökkenés a személygépkocsi-, és 17 %-os csökkenés a teherautó-abroncs piacon) 2024 első felében összességében nőtt az értékesített mennyiség. A javulás elsősorban a négyévszakos szegmensnek köszönhető, miközben a teherautó-abroncs piac még mindig zsugorodik.

A második negyedév jobb volt, mint az első, még akkor is, ha figyelembe vesszük az inflációs és a geopolitikai összefüggéseket, amelyek a kereslet és a készletszint csökkenését eredményezték. A mezőgazdasági gumiabroncsok értékesítését az esős időjárási viszonyok ösztönözték.” – nyilatkozta Adam McCarthy, az ETRMA főtitkára.

Az ETRMA tagok értékesítési eredménye 2024 második negyedévében:

ezer darabban kifejezve 2023. II. negyedév 2024. II. negyedév 2024. II. negyedév változása 2023. II. negyedévéhez képest 2023. I. félév 2024. II. félév 2024. I. félév változása 2023. I. félévéhez képest
1. Személyautó abroncsok (összesen) 50.442 52.557 4% 106.236 108.850   2%
1/a. nyári személyautó abroncs     1%     -4%
1/b. Négyévszakos személyautó abroncs     19%     17%
1/c. Téli személyautó abroncs     3%     8%
2. Teherautó és busz abroncsok 2.575 2.537 -1% 5.583 5.301 -5%
3. Mezőgazdasági abroncsok 179 190 6% 392 402 3%
4. Motorkerékpárok és robogók 2.562 2.747 7% 6.040 6.027 0%

Import: Kína hasít, az orosz beszállítók eltűntek

Az Európába (EU-27 és az Egyesült Királyság) irányuló teljes személygépkocsi-, és könnyű tehergépkocsiabroncs-behozatal jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben, annak ellenére, hogy 2020-ban a Covid-19 világjárvány a keresletet és a kínálatot egyaránt érintette; erőteljes visszaesés következett be. A Kínából származó olcsó gumiabroncsok részaránya a teljes importon belül a 2019-es 59%-ról 2023-ra 71,2%-ra emelkedett. A Kínából származó mennyiség több mint 10 millió darabbal nőtt 2022-ben és 2023-ban is, és 2023 végére több mint 40 millió darabbal lett több, mint 2015-ben. Az Oroszországból származó behozatal 2021-ben meghaladta a 11 millió darabot, de a szankciók miatt ez a mennyiség 2022 második felére nullára csökkent. 2024 első felében a teljes behozatal 10%-kal nőtt 2023 azonos időszakához képest, a kínai import mellett jelentős a Koreából származó mennyiség növekedése is (+11%).

A tehergépkocsi-, és autóbusz-abroncsok behozatala 2023-ban is jelentősen az átlag felett maradt, bár alacsonyabb volt a 2022-es csúcsértékeknél. Ezen termékek Európán kívülről származó importja a 2021-es 5,7 millió darabról 7,0 millió darabra ugrott 2022-ben, majd 2023-ra némileg visszaesett 6,6 millióra. Kína részesedése az import ezen szegmensében 2017-ben már meghaladta a 70%-ot, azonban a vámok 2018-as kivetése miatt 2019-re 75%-kal csökkent a behozatal volumene.

Ezt a csökkenést ellensúlyozta az egyéb forrásokból, különösen az ASEAN-országokból származó behozatal erőteljes növekedése. Thaiföld és Vietnam egymaga 3,5 millió darabot szállított 2023-ban, szemben a 2017-es mindössze 0,2 millióval. 2024 első felében a tehergépkocsi-, és autóbusz-abroncsok teljes behozatala 10,7%-kal csökkent, miközben a Kínából, Vietnamból és Egyiptomból származó mennyiség növekedett, ellensúlyozva az egyéb forrásokból, többek között Koreából és Japánból származó behozatal csökkenését.

Az európai járműhasználat továbbra is nő

A személygépkocsikkal és könnyű haszongépjárművekkel megtett kilométerek száma 2023-ban 2,1%-kal nőtt, de valamivel még mindig a járvány előtti szint alatt marad. A kisteherautók által megtett kilométerek már a járvány előtti szintek felett vannak, részben a világjárványhoz kapcsolódóan, a házhozszállítások felpörgésének köszönhetően. 2023 végére a személygépkocsik által megtett kilométerek 2%-kal maradnak a 2019-ben elért volumenek alatt, és az előrejelzések alapján várhatóan csak 2025-ben érjük el a járvány előtti szintet. A hibrid munkavégzés terjedése ellenére számos vállalat megköveteli, hogy a munkavállalók (ismét) több időt töltsenek az irodában. Továbbá úgy tűnik, hogy az autóval történő ingázás csökkenését ellensúlyozza a szabadidős utazások iránti kereslet relatív növekedése, az ezzel járó nagyobb hétvégi forgalommal.

Arccal a vasút felé

A megtett utaskilométerek alakulásából egyértelműen látszik a mobilitási minták változása, a távolsági és szabadidős utazások erőteljes fellendülése elsősorban a vasúti ágazatot segíti, míg az ingázók által jobban igénybe vett közlekedési módok sokkal lassabb növekedést mutattak az ETRMA tanulmánya szerint. A vasúti közlekedés a tömegközlekedésre való átállást ösztönző EU-s szakpolitikai kezdeményezéseknek köszönhető. (Lásd országbérlet.)

Használt abroncsok

2023-ban 4,2 millió tonna használt gumiabroncs keletkezett Európában. A személygépkocsikra és könnyű haszongépjárművekre gyártott abroncsok részesedése ebből 64%, teherautó-, és buszabroncsoké 26%, az egyéb kategória 10%-ot tesz ki. A használt személyautó abroncsok mennyisége a járvány előtti csúcs alatt maradt tavaly, de a többi kategória már elérte a járvány előtti szintet. A hulladék 93%-a a gumicsere során keletkezett. A 4,2 millió tonnából 600 ezer tonnát futóztak újra vagy hasznosítottak más módon, a maradék mennyiséget hulladékként kezelték. 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...