Kezdőlap Világgazdaság Az Air France megválik több ezer dolgozójától
No menu items!

Az Air France megválik több ezer dolgozójától

A koronavírus-járvány miatt lecsökkent tevékenységére hivatkozva több ezer munkahely megszüntetését tervezi az Air France – erősítették meg szakszervezeti források a Les Échos című lap értesülését.

Februárban, még a franciaországi általános karantén kihirdetése előtt a légitársaság vezetősége 1510 munkahely megszűnéséről szóló tervet mutatott be, amelyet 2022-ig, elsősorban a földi kiszolgáló személyzetből önként távozók munkahelyének megszüntetésével kívánt végrehajtani.

Az egészségügyi krízis és a légi járatok hirtelen leállása azonban az eredeti elképzelések felülvizsgálatára kényszerítette a légitársaságot, amely június végén, július elején tervezi bemutatni a várhatóan több ezer munkahely megszüntetéséről szóló új leépítési tervet a szakszervezeteknek.

A Les Échos értesüléseit a szakszervezetek is megerősítették, miszerint a földi kiszolgáló személyzet körében továbbra is az önkéntesen távozók munkahelyei szűnnének meg. A pilóták és a légikísérők közös megegyezéssel távozhatnának egy olyan megállapodással, amelynek alapján néhány hónapon belül visszakerülhetnének a korábbi munkahelyükre, amennyiben a légiközlekedés ismét beindul. Az önkéntesen távozók viszont nem térhetnek vissza.

A Les Échos szerint legalább 8-10 ezer munkahelyet számol fel az Air France, ami a légitársaságnál dolgozók 15-20 százalékát érinti, de a számok körül a lap szerint még sok a bizonytalanság addig, amíg folynak az egyezetések.

A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy 300 pilóta, kétezer légikísérő és hatezer földi kiszolgáló, azaz 8300 alkalmazott távozását szeretné az Air France elérni.

A légitársaság vezetősége nem kívánta kommentálni az értesüléseket.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás