Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Az állatorvosok szerepe nélkülözhetetlen a hazai agráriumban
No menu items!

Az állatorvosok szerepe nélkülözhetetlen a hazai agráriumban

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az állatorvosok alapvető szerepet töltenek be az állatok egészségének védelmében, a fertőző betegségek elleni fellépésben és a vágásra szánt állatok húsának vizsgálatában.

A tárcavezető hozzátette, a világ jelenleg számos nehézséggel néz szembe, amely kihívások megoldásához minden tudást megszerezhettek a hallgatók az egyetemi tanulmányaik alatt. Sokrétű feladatellátásuknak köszönhetően az állatorvosok nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a hazai agráriumban. Példaként említette a hatósági állatorvosok munkáját, akik felügyelik és ellenőrzik, hogy az élelmiszer- és takarmányipari vállalkozók a termelés, a feldolgozás és a forgalmazás minden szakaszában eleget tegyenek az élelmiszerjog követelményeinek.

Mint fogalmazott, hazánk állategészségügyi szakembereinek a madárinfluenzával és a sertéspestissel is szembe kell nézniük. Nagy István hangsúlyozta, az eddigi tevékenység sikerességét mutatja, hogy Magyarországon, a házi sertésekben továbbra sincs jelen a fertőzés, ugyanakkor továbbra is prioritás a betegség elleni védekezés. Folyamatos kockázatot jelent az északkeleti határvidéken a veszettség, a háború miatt ugyanis elmaradt az ukrán vakcinázás. Feladatot jelent továbbá a sertés PRRS vírus és a szarvasmarha-gümőkór kordában tartása, valamint korunk egyik legjelentősebb, globális léptékű egészségügyi fenyegetésétől, a rezisztens kórokozóktól való védekezés.– mondta köszöntőjében Nagy István agrárminiszter az Állatorvostudományi Egyetem diplomaátadó és doktorrá avató ünnepségen.

Nagy István a szakma további kihívásaival kapcsolatban beszélt a Termőföldtől az Asztalig Stratégia 2030-ig szóló időszakáról, amely 50%-os csökkenést határozott meg az állattenyésztésben felhasznált antibiotikumok vonatkozásában.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.