Kezdőlap Agrárvilág Az aszályok ellenére is uniós élbolyban a hazai agrárium
No menu items!

Az aszályok ellenére is uniós élbolyban a hazai agrárium

Fotók: Fekete István

Az utóbbi évek természeti káreseményei mellett is a magyar mezőgazdaság termelékenységének növekedése több adatsor szerint is az élbolyban van az egész Európai Unión belül, hiszen egy össztermelékenységi mutató szerint az ötödik, egy területi termelékenységet jelző mutató szerint pedig a hetedik legnagyobb növekedést mutatta fel az elmúlt másfél évtizedben. – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön, az AGROmashEXPO-n tartott előadásában.

Klímaellenállóbbá kell tenni a gazdaságainkat, hogy meg lehessen őrizni, sőt növelni lehessen a hatékonyság növekedésével eddig elért eredményeket – fogalmazott Feldman Zsolt, aki szerint  ilyen szempontból nagyon fontos az ágazati közös gondolkodás a gazdálkodók minél szélesebb köreiben működő megoldásokról. A mezőgazdaság szempontjából ráadásul ez a tél sem kedvező egyelőre, nagyon kevés a csapadék és nincsenek komoly fagyok.

Az államtitkár szerint 2025-ben a szabályozásra is érdemes odafigyelni. Az év elejétől működő termelővédelmi csomag sokat tud rendezni a termelők szempontjából kedvező piaci viszonyok kialakulásában.

A Közös Agrárpolitika keretei között a szabályok strukturális változására már nem kell számítani, de még így is két kisebb, eddig halasztott hatályba lépésű újabb uniós szabályozási elem alkalmazása indul el ebben az évben. Egyik a 46,5 ezer hektár termőföldet érintő vizenyős területekre vonatkozó, vízmegtartást előíró HMKÁ2 szabályrendszer, másik pedig a Közös  Agrárpolitika rendszerében még az Európai Parlament által a KAP-reform idején bekényszerített szociális kondícionalitás szabályrendszere, amely a munkavédelmi és foglalkoztatási szabályok megsértése miatti hatósági döntésekhez agrártámogatási szankciót is kapcsol kötelező módon.

Feldman Zsolt elmondta, 2025-ben 790 milliárd forint áll rendelkezésére az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó kifizetésekre. Az államtitkár emlékeztetett, tavaly 30 pályázatot írtak ki, idén pedig legalább 40 újabb várható. Ezek közül több célozza a szántóföldi növénytermesztést, így a már meghirdetett öntözésfejlesztési, a 2025-ben megjelenők közül pedig többek között a terményszárítók és tisztítók fejlesztéséhez vagy a precíziós technológiához kapcsolódó. Ezt követően hozzátette, nagy figyelmet fektetnek arra, hogy a kisebb és nagyobb gazdálkodók, projektek ne egymással versenyezzenek, külön pályázati felhívások kerültek kiírás számukra.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.