Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Az elhízás betegség. Pszichológiai tanulmány
No menu items!

Az elhízás betegség. Pszichológiai tanulmány

Nem az akaraterő hiánya okozza az elhízást és a megszégyenítés nem segít – állapította meg brit pszichológusok egy új tanulmánya.

A Brit Pszichológiai Társaság kutatása alapján Nagy-Britanniában 2005 és 2017 között 18 százalékkal nőtt az elhízottak aránya, négy brit felnőttből egy elhízott, majdnem kétharmaduk pedig túlsúlyos vagy elhízott.

Ezt a növekedést azonban nem magyarázza a motiváció hirtelen elvesztése, a válasz ennél sokkal bonyolultabb, “nem lehet egyszerűen az egyén akaraterejének a hiányára fogni” – idézte be a BBC hírportálja a kutatást.

“Azoknál a legvalószínűbb az egészségtelen testsúly, akiknél nagy az elhízás genetikai kockázata, valamint akik olyan társadalmi, iskolai és munkakörnyezetben élnek, amely elősegíti a túlevést és a mozgásszegény életmódot” – írták a kutatók.

Az elhízás kialakulásában nagy szerepet játszanak a gyerekkori traumák: a túlsúlyuk miatt specialistát felkeresők majdnem fele számolt be nehéz gyerekévekről.

A kutatók felhívták arra is a figyelmet, hogy ha a kampányok és az egészségügyi szakemberek megszégyenítik az embert a testsúlya miatt, az gyakran még több evéshez és hízáshoz vezet.

Angel Chater

A BBC James Corden angol komikus színészt is idézte, aki a Twitteren azt írta:

Ha a csúfolás bárkit rávenne, hogy lefogyjon, nem lennének kövér gyerekek az iskolákban“.

A pszichológusok segíthetnek az egészségügyi szakembereknek az elhízásról való hatékonyabb kommunikáció megtanulásában. Ha az elhízást könnyű lenne gyógyítani, mi nem volnánk itt és nem írtuk volna meg ezt a tanulmányt. Akármekkora az akaraterő, ha az ember nem jut a megfelelő élelemhez, az életkezdés kedvező feltételeihez, akkor nehéz lesz” – mondta Angel Chater, a tanulmány szerzője, a Bedfordshire-i Egyetem egészségpszichológusa.

A tudósok szerint úgy kell megközelíteni a kérdést, ahogy a dohányzásét.

Sarb Bajwa

“A kormány évtizedeken át minden szinten folytatta a kampányt az egyes dohányosoknak nyújtott segítségtől a politikai döntésekig. Mára látható, hogy jelentősen csökkent a dohányosok és a dohányzás miatti megbetegedések aránya is” – magyarázta Sarb Bajwa, a Brit Pszichológiai Társaság igazgatója.

A pszichológusok rendelkeznek a tudással és a tapasztalattal, hogy segítsenek az ellátórendszernek az elhízás hasonlóan hatékony gyógyításában – tette hozzá.

A kutatók nem támogatják, hogy az elhízást betegségnek minősítsék, mert ezzel “elterelnék a figyelmet arról, hogy a viselkedésen sikerrel lehet változtatni”.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...