Kezdőlap Bank Az MNB 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
No menu items!

Az MNB 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) sa 75 bázisponttal 10,75 százalékra csökkentette az alapkamatot idei utolsó kamatdöntő ülésén, kedden, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben csökkentette.

A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. Legutóbbi, novemberi kamatdöntő ülésén is 75 bázisponttal csökkent az alapkamat, 11,5 százalékra, egyúttal a kamatfolyosó két széle is ugyanilyen mértékben csökkent. A közzétett rövidített jegyzőkönyv szerint ellenszavazat nélkül határoztak a kamatvágásról.

Októberben ugyancsak 75 bázispontos csökkentést hajtott végre a monetáris tanács.

Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a november 21-i kamatdöntés után azt mondta, az irányadó ráta év végére 11 százalék alá csökkenhet, 2024 februárban pedig egyszámjegyű lehet.

Az MNB tavaly szeptember 27-én emelte meg utoljára az alapkamatot, 125 bázisponttal 13,0 százalékra, és az ülést követően bejelentette a kamatemelési ciklus leállítását. A monetáris szigorítást októberben más eszközökkel folytatták, a rendszeresen megtartott, egynapos jegybanki betéti tenderek kamatát 18 százalékra emelte az MNB, majd azt májustól minden kamatdöntő ülésen 100 bázisponttal csökkentette. Szeptemberben 11 hónap után ismét az alapkamat vált az effektív jegybanki kamattá, és szimmetrikussá vált a kamatfolyosó az alapkamat körül.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...