Kezdőlap Pénzvilág Az MNB visszavonta a Magyar Gazdák egyesület engedélyét
No menu items!

Az MNB visszavonta a Magyar Gazdák egyesület engedélyét

Az MNB visszavonta a Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületének (Magyar Gazdák egyesület) tevékenységi engedélyét, mert az intézmény nem rendelkezik a működése folytatásához szükséges minimális szavatolótőkével, és a tőkepótlásra nincs szándéka.

A jegybank közölte: a működése során növénybiztosítással, így aszálykockázatokkal is foglalkozó egyesület – minimális számú vitatott esetet kivéve – kárkifizetéseit rendezte, élő szerződései már nincsenek.

Miután az MNB visszavonta a Magyar Gazdák egyesület tevékenységi engedélyét, az egyesület újabb szerződéseket nem köthet, korábbi szerződéseinek hatályát pedig nem hosszabbíthatja meg.

A jegybank kötelezte az egyesületet arra is, hogy negyedévente küldjön jelentést számára a még meglévő károsultakkal megállapodásokkal le nem zárt kárügyeinek állásáról, és az ezek kielégítésére rendelkezésre álló eszközfedezetről addig, amíg valamennyi kötelezettsége megszűnik.

Az MNB tavaly óta folytatott átfogó vizsgálatot az alapvetően növénybiztosítással – ezen belül aszálykár kockázatvállalással is – foglalkozó biztosító egyesületnél. Októberben az előzetesen megállapított biztosítási szükséghelyzetre tekintettel felügyeleti biztosként a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t rendelte ki az intézményhez.

A felügyeleti biztos gondoskodott a Magyar Gazdák egyesület kárkifizetéseinek megfelelő rendezéséről. Az egyesület így jelenleg már nem rendelkezik hatályban lévő biztosítási szerződéssel. A biztos maximum 4 hónapos mandátumának lejártával befejezte tevékenységét az egyesületnél – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az engedély megvan: James Bond repülő autója utódokat kaphat

A Special Light-Sport Aircraft“ (LSA) Fotó:Terrafugia Autózni, gázt adni és...

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Mostantól több pénz marad a családi kasszában 

Július 1-jétől jelentősen nőtt a családi adókedvezmény összege, ami havonta több tízezer forint extra jövedelmet jelenthet a magyar családoknak.

Programajánló esős napokra Székesfehérváron

Nehogy néhány esős nap elrontsa a tóparti nyaralást! Karnyújtásnyira van Fehérvár, ahol mindig számíthatunk egy tartalmas kulturális programra.
Hirdetés

Hírek

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,