Kezdőlap Mozaik Az orosz gazdaságnak már nagyon hiányoznak a migránsok
No menu items!

Az orosz gazdaságnak már nagyon hiányoznak a migránsok

Oroszország gazdasági növekedése immár a külföldi munkaerő beáramlásától függ – figyelmeztetett German Gref, a legnagyobb orosz pénzintézet, a Sberbank elnök-vezérigazgatója.

A Sberbank szerint a háború kitörése óta súlyos munkaerőhiány sújtja az országot: több százezer orosz férfi csatlakozott a hadsereghez, miközben a nyugati szankciók és a magas kamatok miatt korlátozottak a beruházási lehetőségek, ami visszafogja a termelékenység növekedését is – írja az osztrák Kurier.

Gref szerint a legalább 3,2 százalékos gazdasági növekedés eléréséhez Oroszországnak „több millió képzett szakember bevándorlására” lesz szüksége. „Ez nemcsak gazdasági, hanem nemzetbiztonsági kérdés is – a túlélésünk múlik rajta” – hangsúlyozta a Putyin elnökhöz közel álló bankár a demográfiai és családpolitikai államtanács ülésén. A Sberbank előrejelzése szerint az orosz gazdaság növekedése 2025-ben mindössze 0,8 százalék lehet, szemben a tavalyi 4,3 százalékkal.

Negatív kiválasztás, elvándorló szakemberek

Gref élesen bírálta az orosz migrációs politikát, amely szerinte „negatív szelekciót” eredményez: miközben az ország főként alacsony képzettségű munkaerőt vonz, a magasan képzett szakemberek tömegesen hagyják el Oroszországot.

A munkaerőhiány különösen az építőiparban és a kommunális szolgáltatások terén súlyos, ahol a gazdaság hagyományosan a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokból érkező vendégmunkásokra támaszkodik. A háború kezdete óta azonban ez sem elegendő, és a hadseregbe való toborzás miatt a fizetések is elszabadultak.

Külföldi diákok, új ösztönzők

A Sberbank vezetője ezért arra szólította fel a kormányt, hogy aktívan toborozzon képzett munkaerőt külföldről, és hozzon létre olyan ösztönzőket, amelyek segítik a külföldi egyetemisták oroszországi letelepedését a diploma megszerzése után.

Nyilvános felszólalások a bevándorlás bővítése mellett ritkák Oroszországban, ahol a téma politikailag érzékenynek számít. Gref figyelmeztetése azonban rávilágít arra, hogy a háború és a szankciók hosszú távon nemcsak katonai, hanem gazdasági túlélési kérdéseket is felvetnek az ország számára.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás