Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Az OTP-nek és a Molnak köszönhetően új csúcson zárt a BUX
No menu items!

Az OTP-nek és a Molnak köszönhetően új csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,91 pontos, 0,5 százalékos emelkedéssel, 72 899,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 21,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy átlagon felüli forgalom mellett az OTP-nek és a Molnak köszönhetően emelkedett a BUX. A kedvező nemzetközi befektetői hangulattal magyarázható mindkét blue chip jó teljesítménye.

A Mol 34 forinttal, 1,2 százalékkal 2876 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,09 százalékkal 18 530 forintra nőtt, forgalmuk 17,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,18 százalékkal 1090 forintra csökkent, forgalma 302,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 0,87 százalékkal 9680 forintra esett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6648,48 ponton zárt csütörtökön, ez 13,8 pontos, 0,21 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hogy állnak az önkormányzatok? Megnézhetjük vagyoni helyzetüket

Az adatbázisban az oldalon található kereső segítségével, az önkormányzat nevének beírásával és kiválasztásával érhetőek el az adatok.

Ne ebből süss: 200 grammos cukrozott darált mákot hívott vissza az Auchan

Az érintett termék bármelyik Auchan üzletbe visszavihető, árát blokk nélkül is visszatérítik.

Lengyel gasztroest a Gastropolis főzőstúdiójában

A Lengyel Idegenforgalmi Szervezet ezúttal egy rendhagyó formáját választotta...

Üzleti okokból visszavonta a Mol minősítését a Moody’s

A Moody's éppen egy éve, tavaly decemberben javította felminősítés lehetőségére utaló pozitívra az addigi stabilról a Mol besorolásának kilátását.
Hirdetés

Hírek

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama

Az euró 1,0714 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0694 dollár után.

BÉT – Mínuszban zárt a BUX

A BUMIX 6793,64 ponton zárt pénteken, ez 59,36 pontos, 0,87 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Gazdaság

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.

A hitel nem ajándék – kampány a karácsonyi időszakra kvízjátékokkal

Az év végi időszakban sokan igényelnek rövid lejáratú, kisebb összegű hiteleket is a karácsonyi kiadások fedezésére.

Már több mint 2000 milliárd forintnyi vagyont tartanak külföldi bankbetétekben a magyarok 

A pénzügyi vagyon kétharmada ugyanis a legvagyonosabb 10 százalék kezében van az MNB korábbi felmérései szerint.