Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Bajban a malmok - drágul a liszt
No menu items!

Bajban a malmok – drágul a liszt

Emelniük kell a liszt árát a malmoknak januárban, különben nem biztosítható a működésük – mondta Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A szakember a Világgazdaságnak kifejtette: már 66 ezer forintnál is magasabb egy tonna jó minőségű búza ára, a jelenlegi lisztárak viszont csak 56 ezer forintos búzaárat fedeznek. Mivel hónapok óta ennél drágább a kenyérgabona, a malmok 7-10 százalékos áremelésre kényszerülnek.

A liszt előállítási költségeiből a búza beszerzési árára 75-80 százalék jut.

Áremelés nélkül nem bírná ki az iparág ezt az évet, ha pedig tovább drágul a búza, április környékén újabb lisztáremelés következhet – jelezte.

A tervezett mértékű emelés a malomipar átadási áraiban nem több kilogrammonként 6-7 forintnál – mondta Lakatos Zoltán. Persze a fogyasztói árakban ez ennél nagyobb teher lesz – tette hozzá.

Lakatos Zoltán

A cégvezető szerint a malomipar alacsony nyereségességének részben az alacsony kapacitáskihasználtságból eredő árverseny az oka. Az iparágban az utóbbi években ugyan folytatódott a koncentráció, de a kapacitáskihasználtság most is körülbelül 50 százalékos.

A jelenlegi piaci helyzet hátterében alapvetően a hazai és az európai búzatermés áll. A súlyos aszály, majd a tavasz végi, nyár eleji esős periódus sem a termés mennyiségének, sem a minőségének nem tett jót: a mintegy ötmillió tonnányi magyarországi búzatermésből az étkezési minőség általában szokásos 65-70 százalékos aránya 2020-ban 30 százalék körül volt.

Ez a durván 1,5 millió tonna étkezési minőségű gabona is elegendő lenne ahhoz, hogy meglegyen a lisztalapanyag, hiszen a hazai malmoknak 1,2-1,3 millió tonnára van szükségük az őrlésre. Az európai hiány azonban felfokozta az exportkeresletet.

Magyarországról évi mintegy 200 ezer tonna liszt megy exportra, ebből 150 ezer Romániába.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.