Kezdőlap Gazdaság Balaton. Diákok és nyugdíjasok enyhítik a munkaerőhiányt
No menu items!

Balaton. Diákok és nyugdíjasok enyhítik a munkaerőhiányt

Várhatóan idén nyáron is a szinte minden munkakörben jellemző munkaerőhiány lesz a legnagyobb problémája a turisztikai szolgáltatóknak a Balatonnál – írta a Magyar Nemzet.

A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók (Kisosz) Somogy megyei Érdekképviseletének fonyódi területi vezetője, Makkos Péter étteremtulajdonos a lapnak azt mondta: a külföldre vándorolt magyar munkavállalók részéről tapasztalható némi visszaáramlás a turisztikai munkaerőpiacra, ez azonban kevés ahhoz, hogy számottevően enyhíteni tudják az ágazatban jellemző munkaerőhiányt.

Az utánpótlásképzés kapcsán Makkos Péter megjegyezte: a vendéglátóipari szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalok között “sok a pályaelhagyó, a mai fiatalok jelentős hányada ugyanis nem bírja a vendéglátós munkával járó kötődést, a nem hagyományos időbeosztást vagy az olyan munkakörülményeket, hogy egy szakácsnak kánikulában, 40-45 fokos konyhában is kell dolgoznia”.

A Balaton-parti büfékbe is nehéz munkaerőt találni. Illusztráció: MTI/Varga György. azüzlet.hu
A Balaton-parti büfékbe is nehéz munkaerőt találni. Illusztráció: MTI/Varga György

Vágó Péter, a Kisosz Veszprém megyei elnöke szerint idén is a nyári munkát vállaló egyetemisták, főiskolások és a nyugdíjasok menthetik meg a szezont. Hozzátette, hogy a diákmunkások augusztus 15-20. körül befejezik a munkát.

Demkó Tibor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet siófoki területi irodájának vezetője a lapnak azt mondta, “könnyebb felsorolni, hogy milyen nyári munkát nem ajánlanak a diákoknak, mint a lehetőségeket, amelyek közül választhatnak”. A legtöbb ajánlat a szállodáktól, a szezonális kiskereskedelmi boltoktól, az élelmiszer-áruházaktól és a vendéglátóhelyektől érkezik. Siófokon kiváltképp keresettek az alkalmazottak a strandi munkákra, és például az óriáskerékhez is várnak pénztárosokat, segítőket.

Egy vendéglői konyha diákmunkásként alkalmazott kisegítője vagy egy “placcos” felszolgáló bruttó 400 ezer forintot kereshet havonta, egy szobalány vagy strandbüfés pedig ezerforintos órabérért dolgozhat az idén a Balatonnál – derül ki a cikkből. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg