Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Bécsben lett sikeres üzletasszony a gyergyói Tamás Edit
No menu items!

Bécsben lett sikeres üzletasszony a gyergyói Tamás Edit

Igaz, Ausztriában élő, székely származású férje mindenben segítette, házasságuk után Ausztriába költözve, Bécsben mégis a nulláról kellett új életet kezdeni, karriert építeni a Székelyföldről, Gyergyószentiklósról származó Tamás Editnek. A sikeres üzletasszony, aki a császárváros legfelkapottabb bevásárlóutcájában, a Mariahilferstrassén nyitott medical szépségszalont, meggyőződéssel vallja, hogy hittel, tudással és munkával nőként és magyarként is bárhol sikeres lehet az ember a nagyvilágban.       

„Gyergyószentmiklóson születtem, abban a kisvárosban jártam iskolába a Ceausescu-rendszerben. Miközben volt olyan nap, amikor nem volt a boltban élelem, voltak viszont nagyon szép ruhaüzletek, ahová havonta egyszer gyönyörű árut hoztak, amiért sorba álltak a szüleink. Egy parfüméria is volt, ahová gyerekként mindig szívesen mentem nézelődni. Megfogtam a csodás üvegeket és elképzeltem azt a világot, ahonnan azok érkeztek. Így bennem már akkor megfogalmazódott, hogy szeretnék szépen öltözni, szépen járni és másképpen élni, amikos még senki nem gondolhatta, hogy a Ceausescu-rendszernek egyszer vége lesz. Így aztán Bukarestbe kerültem, ahol az egyik nagy kozmetikai cégnél dolgoztam ügynökként és ott éltem meg a rendszerváltozást is, ami számomra is kinyitotta a határokat” – meséli Tamás Edit.

Az igazi fordulópontot mégsem a romániai rezsim bukása jelentette számára, hanem az, hogy 2005-ben megismerte a szintén Székelyföldről származó, már évtizedek óta Bécsben dolgozó férjét, akit  2006-ban követett Ausztriába.

„Az első időszak nem volt könnyű. Leginkább azért, mert nem beszéltem németül, ami bármiféle előbbre lépés alapvető feltétele. A férjem viszont mellettem állt és az ő anyagi, lelki támogatásával elkezdtem nyelviskolába járni. Rendkívül nehéz volt ez az időszak, de tudtam, hogy ha Ausztriában meg akarom valósítani az álmaimat, akkor muszáj megtanulnom németül.”

A következő fordulópontot az jelentette, hogy amikor már németül beszélve egy gyógyszertárban kezdett dolgozni, hamar rájött arra, hogy a gyógyszertár a gyógyszerészeké, a kozmetikusok viszont a kozmetikai szalonokban építik a karrierjüket. Őt pedig az a világ érdekelte. Így került be egy jónevű parfümériába, ahol aztán hamarosan Chanel nagykövet lett, aminek köszönhetően gyakran járt Párizsban oktatásra, tanulmányútra.

„A párizsi kozmetikákban akkor már elterjedtek azok a testkezelések, amivel Európa több országát megelőzték. Ez a felismerés adta azt az ötletet, hogy Bécsben magam próbálom meghonosítani ezt a fajta szépészeti kezelést. Mindez persze nem ment ennyire egyszerűen, mert nem volt elég, hogy a drága berendezéseket meg kellett venni ahhoz, hogy szakszerűen kezelni tudjam, egy olyan, összetett ismeretanyagot adó tanfolyamot is el kellett végeznem, ahol 250 anatómiai óránk is volt. Eközben ismertem meg az a bécsi orvost, aki pont egy partnert keresett abba a rendelőjébe, ahol kínai akupunktúrás kezeléssel foglalkozott, és emellett botox, valamint más esztétikai kezeléseket végzett, de emellett többször másfelé is szólította a munkája. Ezért akart egy olyan partnert, aki az állandóságot biztosítja, amiért – miután megállapodtunk -, szabad kezet kaptam.”

Tamás Edit, miután a testkezeléseit elindította, azt látta, hogy a hatalmas belvárosi rendelőben akad még üres helyiség. Így építette fel ott a maga kozmetikai szalonját is, ahol ma már – az előzetes konzultáció alapján kidolgozott terv alapján – akár tetőtől talpig megszépítik az ügyfeleket.

Mindeközben lánya, Andrea aki már Ausztriában fejezte be az iskoláit,része lett a csapatnak. Az ő feladata elsősorban az a marketing munka, amivel az új szolgáltatásokat, valamint az akciókat megismertetve, a törzsvendégek mellett az új ügyfeleket is megszólítják.

„Hogy lehetett idegenben, Bécsben, nőként sikeresen felépíteni ezt a történetet? Nem volt könnyű. A családomnak, különösen a férjemnek is sokat köszönhetek, hogy mindig mellettem álltak és támogattak. Persze az első gondolat nekem is az volt, hogy mi lesz, ha ez nem fog működni, de rögtön utána már gondoltam, hogy megpróbálom, belevágok és hittem magamban. Szerencsére magyarként Ausztriában nem éreztem, hogy kirekesztettek volna, de az is igaz, hogy Bécs nagyon nagy város, ahol rengeteg külföldi él. Amikor viszont még másutt egy kis gyógyszertárban dolgoztam, bizony éreztem, hogy annak ellenére, hogy iskolázott emberek, gyógyszerészek között dolgoztam, ők még a szakmabeli külföldinek sem örülnek. Nyilván azért sem, mert versenytársat láttak bennem. Bécsben nincs ilyen gond. Nem érzem, hogy azért, mert magyar, vagy nő vagyok, nem tudnék karriert csinálni” – fejti ki Tamás Edit.

Aki a császárvárosban is megőrizte székely gyökereit és a magyarságát. Minden vasárnap elmegy a templomba és amiben tudja, támogatja a kinti magyar cserkészeket.

„A gyökereimtől nem akarok elszakadni. Benne vagyok a helyi magyar szervezetekben, a lányom magyar cserkész, magyar iskolába járt és emellett magyar színházba járunk Sopronba. Itt élek Ausztriában, a férjem osztrák állampolgár, de mindannyiunknak fontos a magyarságunk. Amit nem szeretnék feladni, ellenben mindenképpen szeretnék ápolni” – magyarázza Tamás Edit, hozzátéve: az Ausztriában élő  fiataloknak is mindig azt javasolja, hogy még ha vegyes házasságban élnek, akkor is ápolják a magyarságukat és tanítsák meg a gyerekeket magyarul.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás