Kezdőlap Világgazdaság Beruházási hullám indul Németországban - erre számít a német gazdasági miniszter
No menu items!

Beruházási hullám indul Németországban – erre számít a német gazdasági miniszter

Több tízmilliárd eurót megmozgató beruházási hullám indul Németországban a következő időszakban Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter szerint.

A Zöldek politikusa a Berliner Morgenpost című lap keddi számában közölt összeállításban kiemelte, hogy a német gazdaság ugyan “kihívásokkal” szembesül, a többi között a munkaerőhiány és az energiaválság következményei miatt, de van ok bizakodásra.

A középvállalati szektor ugyanis erős, a munkavállalók magasan képzettek és jó néhány vállalatnak vannak előremutató, újító tervei. “A gyógyszeripartól az akkumulátorgyártásig, a félvezetőipartól a hidrogéntermelésig egy sokszínű biotópot hoztunk létre nagy beruházási hajlandósággal, és ez a következő években termőre fordul és segít megújítani a jólétet” – mondta a miniszter.

“Mintegy két tucat vállalat tervez nagyberuházásokat Németországban, nagyjából 80 milliárd euró értékben” – ismertette.

Ezek a vállalatok “itt akarnak befektetni, és itt teremtenek értéket és munkahelyeket” – húzta alá Robert Habeck. Mint mondta, a tervek lépésről lépésre formálódnak.

A gazdasági minisztérium meghatározása szerint a 100 millió eurót meghaladó projektek számítanak nagyberuházásnak.

Az eddig ismertté vált tervek szerint az egyik súlypont a félvezetőgyártás lesz, az ágazat számos meghatározó szereplője készül milliárd eurós nagyságrendű beruházásokra, köztük az amerikai Intel és a tajvani TSMC.

A német gazdaság az év elején úgynevezett technikai recesszióba került, mert a hazai össztermék (GDP) egymás után két negyedévben – 2022 utolsó és 2023 első három hónapjában is – csökkent. A második negyedévben megállt a csökkenés, az Európai Unió legnagyobb gazdasága stagnált az április-júniusi időszakban. (MTI)

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás