Kezdőlap Tőzsde BÉT - A Magyar Telekom volt a nap nyertese
No menu items!

BÉT – A Magyar Telekom volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,23 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 40 795,50 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Soós Frigyes, az OTP Treasury üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta, a vezető nyugat-európai indexek stagnáltak, melyekhez csatlakozott a magyar tőzsde is. A vezető részvények közül kiemelte a Magyar Telekom teljesítményét, amely a nap nyertese lett 1,45 százalékos emelkedésével.

A nemzetközi piacokon rontotta a hangulatot, hogy nem tudni konkrétumokat a szerdán véget ért amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról. A hét eleje óta az tartotta lendületben a tőzsdéket, hogy megoldással zárulnak a megbeszélések a felek között.

A Mol 8 forinttal, 0,25 százalékkal 3220 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,68 százalékkal 11 620 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,45 százalékkal 455,50 forintra nőtt, forgalma 435 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,69 százalékkal 5820 forintra emelkedett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3908,28 ponton zárt csütörtökön, ez 2,23 pontos, 0,06 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lassan kilábalhat a bérgyártás a pandémia utáni krízisből

Online platform segíti a magyar gyártóvállalkozások partnerkeresését.

Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust

Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az évente emelkedő látogatószám.

Rekordot ért el a vállalati felvásárlások értéke Magyarországon tavaly

A vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) összértéke rekordértékre nőtt tavaly Magyarországon: a 110 tranzakció becsült értéke összesen 9 milliárd dollár volt. Az ügyletek száma az előző évhez képest gyakorlatilag stagnált, azonban kalkulált összértékük majdnem 40 százalékpontos növekedéssel rekordot döntött az EY elemzésében vizsgált 2010 és 2024 közötti időszakot tekintve.

Fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság

Fesztiválok, taxik, szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban, cél az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartásának vizsgálata, a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése.
Hirdetés

Hírek

A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.