Kezdőlap Tőzsde BÉT - A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények
No menu items!

BÉT – A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,81 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 43 291,61 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, Európában pozitív volt a hangulat, a BÉT zárása előtt a német DAX-index 0,1 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,3 százalékkal volt feljebb, az amerikai piacon ugyanakkor minden index enyhe mínuszban volt.

A magyar tőzsdén a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek, közülük a legnagyobb mértékben az OTP. A forint enyhén gyengült, körülbelül annyival, amennyivel a BUX erősödött – mondta a vezető elemző.

A Mol 40 forinttal, 1,31 százalékkal 3002 forintra gyengült, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 130 forinttal, 0,94 százalékkal 13 990 forintra erősödtek, forgalmuk 3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 3 forinttal, 0,69 százalékkal 440 forintra nőtt, forgalma 231,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5620 forintra emelkedett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3944,59 ponton zárt szerdán, ez 30,43 pontos, 0,78 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás