Kezdőlap Tőzsde BÉT - A pozitív nemzetközi hangulatot követheti a magyar tőzsde
No menu items!

BÉT – A pozitív nemzetközi hangulatot követheti a magyar tőzsde

A pozitív nemzetközi hangulatot követheti a Budapesti Értéktőzsde csütörtöki kereskedése az elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, a Fed jövőbeni kamatvágási esélyre utaló szerdai döntése alapvetően kedvezően hat az ázsiai piacokra és az európai határidős indexekre. Kiemelte, csütörtökön reggel az ázsiai piacok pozitív tartományban tartózkodtak kínai felülteljesítéssel. Az európai határidős indexek pozitív nyitást vetítenek előre, a magyar piac ezzel mozoghat együtt.

A Condorde elemzője kitért arra, hogy a tőzsdei kereskedés szempontjából is érdekes lehet a brit jegybank délutáni kamatdöntő ülése, illetve az amerikai feldolgozóipari mutató, amelyet délután tesznek közzé.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kiemelte, kisebb elmozdulásokkal indulhat a kereskedés. A nemzetközi befektetői hangulat enyhén pozitív, de az OTP árfolyama a negatív tartományban kezdhet, miután lemaradt a szlovén Abanka megvételéről.

A Mol árfolyama a 3200 forintos szintet célozhatja meg, a Richter esetében pedig az 5100 és az 5200 forintos szintekre érdemes figyelni, a technikai kép némi optimizmusra ad okot. A Magyar Telekom jegyzése a 425 forintos szintet támadja napok óta, amennyiben sikerülne szignifikánsan áttörni, komolyabb tér nyílhat meg az emelkedés előtt – írja Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 57,83 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 40 980,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol 20 forinttal, 0,64 százalékkal 3166 forintra erősödött, 816,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 12 000 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,36 százalékkal 422,50 forintra nőtt, forgalma 280 millió forint volt.

A Richter-papírok 130 forinttal, 2,48 százalékkal 5110 forintra gyengültek, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás