Kezdőlap Tőzsde BÉT - Bizonytalanul indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Bizonytalanul indulhat a kereskedés

Bizonytalanul indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán, mert alig javult a nemzetközi befektetői hangulat – jelezte az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.

Józsa Bence kiemelte: a vezető részvények közül az OTP meghatározó támaszt tört le tegnap 13 000 és 13 200 forint között. A Mol hétfőn tört le fontos támaszt, a következő szint 2100 forintnál húzódik. A Richter továbbra is oldalazhat a 8600-9000 forintos szintek között. A Magyar Telekom ismét felfelé araszol, a szakértő szerint mindenképpen pozitív jel, hogy a 400 forintos szint felett tudott maradni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 512,04 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 42 945,11 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 15,9 milliárd forint volt.

A Mol 26 forinttal, 1,19 százalékkal 2150 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 2,12 százalékkal 12 920 forintra esett, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,62 százalékkal 406,50 forintra erősödött, forgalma 74,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,23 százalékkal 8700 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...