Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Elemző: történelmi csúcson zárt az OTP
No menu items!

BÉT – Elemző: történelmi csúcson zárt az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 422,82 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 40 593,48 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője. Különbözően ítélik meg a BÉT alakulását a szakértők.Kép azuzlet.hu / Forrás: pa.linkedin.com
Ballai Zoltán

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta, hogy történelmi csúcson zárt az OTP, ez a jó eredmény a cég által múlt héten közölt 2018-as év negyedik negyedéves gyorsjelentésének, valamint a nemzetközi piacokon és a BÉT-en uralkodó kedvező hangulatnak volt köszönhető. A többi vezető részvénynél nem történt érdemi elmozdulás – tette hozzá.

A Mol 40 forinttal, 1,25 százalékkal 3250 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP átlépte a január 18-án elért 11 970 forintos történelmi csúcsát, ugyanis a részvények ára 180 forinttal, 1,52 százalékkal 12 000 forintra nőtt, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 469,50 forintra emelkedett, forgalma 194,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,19 százalékkal 5280 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3971,48 ponton zárt hétfőn, ez 14,55 pontos, 0,37 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.