Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedés várható az OTP kedvező jelentésének hatására
No menu items!

BÉT – Emelkedés várható az OTP kedvező jelentésének hatására

Elemzők szerint az OTP kedvező negyedéves jelentésének hatására emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén nyitáskor.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.huMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, az OTP kedvező negyedéves jelentést tett közzé, ennek hatására elképzelhető a további emelkedés. A Richter papírjával 5500-5600 forint közötti sávban kereskednek majd, a Molnál emelkedhet az árfolyam. A nemzetközi piacokon profitrealizálás van az elmúlt időszak szárnyalása után, ez befolyásolhatja a hazai piac lendületét – tette hozzá.

Az OTP az idei harmadik negyedévben 131,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el, ami 53 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak, és 25 százalékkal az idei második negyedév nyereségét. A negyedéves eredmény jóval magasabb az elemzők által várt mintegy 105 milliárd forintnál.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetés Zrt. szenior elemzője szerint is optimista hangulatban indulhat a kereskedés.

Az elemző felidézte, hogy csütörtökön új történelmi csúcson zárt a BUX, ami az OTP piacán tapasztalható vételi erőnek volt köszönhető, a bankpapír jegyzése szintén új csúcson zárt. A kedvező harmadik negyedéves OTP-jelentés a nyitást követően még felfelé hajthatja a bankpapír árfolyamát, de ezt követően nem zárható ki profitrealizálás.

A vártnál kisebb veszteségről számolt be a Waberer’s, a vállalat árbevétele 7 százalékkal csökkent éves alapon, ezen belül a nemzetközi árufuvarozási szegmens 12 százalékkal esett vissza, míg a regionális logisztikából származó árbevétel 2 százalékkal bővült. A Waberer’s 5,6 milliárd forintos veszteséggel zárta a harmadik negyedévet, ami az előző évinek közel duplája, de jelentősen jobb, mint a 11 milliárd forintos veszteségről szóló elemzői várakozás – hívja fel a figyelmet Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 306,58 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 43 598,19 ponton zárt csütörtökön, amivel túlszárnyalta korábbi, április 24-én felállított 43 563,38 pontos történelmi csúcsát.

A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A legjobb teljesítményt az OTP nyújtotta, mely szintén új történelmi csúcson fejezte be a napot.

A Mol 30 forinttal, 1 százalékkal 3032 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,57 százalékkal 14 210 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,68 százalékkal 437 forintra gyengült, forgalma 223,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,80 százalékkal 5575 forintra esett, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás