Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedésre számít az elemző
No menu items!

BÉT – Emelkedésre számít az elemző

Emelkedésre számít hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán elmondta, hogy a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pozitív, így nyitást követően ismét a vevők lehetnek többségben.

Az OTP 15 850 forintnál állított be új csúcsot, majd napon belül negatív korrekció indult pénteken. Fontos támasz 15 200 forint környékén húzódik. A Mol továbbra is hektikusan mozog, pénteken sikerült ugyan a 2900 forintos szint felett zárnia, de 2950 forintnál máris ott a következő meghatározó ellenállás. Közölte, hogy a Richter árfolyama jelentősen emelkedett, a 6035 forintos ellenállást már csütörtökön áttörte, pénteken pedig 6200 forint felett zárt. Amennyiben sikerül a következő napokban a szint felett maradnia, a következő fontosabb szint 6500 forintnál adódik. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek között mozog – írta.

A forint árfolyama tovább erősödött pénteken, a kedden délután esedékes kamatdöntő ülés közleménye, és az esetleges sajtótájékoztatón elhangzottak befolyásolhatják majd érdemben a forint árfolyamát.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 377,47 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 45 760,15 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 19,9 milliárd forint volt.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,65 százalékkal 15 600 forintra nőtt, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki.

A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2906 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 437 forintra emelkedett, forgalma 290,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 2,22 százalékkal 6210 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás