Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

A pozitív nemzetközi befektetői hangulat miatt felfelé indulhatnak az árfolyamok nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán jelezte, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 8500 forintos szintre érdemes figyelni, ennek áttörése esetén 8800 forintig megnyílhat a tér. Hozzátette, hogy a Raiffeisen Centrobank 14 700 forintról 9700 forintra vágta az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is tartás.

A Mol jegyzése továbbra is a 2 ezer forintos szint felett mozog, ez rövid távú támaszt jelent, alatta 1900 forintnál található fontosabb szint. A szakértő szerint a Richter technikai képe egyértelműen pozitív, 6600 forintnál található a következő fontos ellenállás. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 360-380 forintos tartományban mozoghat. Az elemző felidézte, a vállalat igazgatótanácsa pénteken bejelentette, hogy a tavalyi év eredménye után részvényenként 20 forintos osztalékot fizet, a fordulónap június 8. lesz.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,17 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 32 964,67 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt.

A Mol ára nem változott, 2010 forintot ért, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,77 százalékkal 8400 forintra csökkent, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,54 százalékkal 366 forintra esett, forgalma 247,2 millió forint volt.

A Richter-papírok 160 forinttal, 2,50 százalékkal 6560 forintra erősödtek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.
Hirdetés

Hírek

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.