Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedést várnak az elemzők a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Emelkedést várnak az elemzők a tőzsdén

A nemzetközi befektetői hangulat és a magyar részvényekkel kapcsolatos hírek miatt is emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az elemzők.

Nagy András

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, hogy miután a nemzetközi befektetői hangulat kedvező, és két nagy magyar tőzsdei vállalattal kapcsolatban is pozitív hírek láttak napvilágot, emelkedésre számít a magyar piacon.

Szavai szerint az optimizmust erősítheti, hogy szlovén lapértesülések szerint az OTP jó áron megszerezheti a privatizáció alatt álló szlovén bankot. Emellett a Mol igazgatósága által javasolt osztalék is pozitív meglepetésnek számít, ami szintén  emelkedést valószínűsít a hétfői nyitásban.

A Mol igazgatósága részvényenként 142,50 forint osztalék kifizetését javasolja a 2018-as üzleti év után a részvényeseknek.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában kifejtette, kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a BÉT-en, miután pénteken tovább emelkedtek a nemzetközi részvényindexek, mialatt a hazai tőzsde zárva volt.

A vezető részvények közül jól szerepelhet az OTP, csütörtökön új történelmi csúcson zárt, így 12 500 forint környékére tehető a következő potenciális ellenállási szint – jegyezte meg az elemző. A Mol esetében 3 350 forintnál található fontos szint – tette hozzá. Várakozása szerint megpróbálkozhat az árfolyam e szint áttörésével.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 447,44 pontos, 1,09 százalékos emelkedéssel, 41 335,02 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 26,0 milliárd forint volt.

A Mol 66 forinttal, 2,02 százalékkal 3328 forintra erősödött, 5,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,56 százalékkal 12 340 forintra nőtt, forgalmuk 14,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,17 százalékkal 466,50 forintra csökkent, forgalma 516,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama nem változott 5340 forintot ért, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás