Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT: emelkedő forgalom mellett csökkent a BUX
No menu items!

BÉT: emelkedő forgalom mellett csökkent a BUX

Budapest Értektőzsde (BÉT)

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az előző heti záráshoz képest 4,56 százalékos, vagyis 2644,27 pontos csökkenéssel, 55 376,10 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac összforgalma 64,320 milliárd forintról 89,737 milliárd forintra nőtt egy hét alatt. A vezető részvények vegyesen teljesítettek.

A BUX csökkenéssel kezdte a hetet, ennek ellenére nem teljesített rosszul, mert az európai tőzsdeindexek jóval nagyobbat estek. A befektetői hangulat a bizonytalan nemzetközi kilátások miatt fordult kedvezőtlenre a szakértők szerint.

Keddre a BÉT enyhe növekedésbe fordult át, a nyugati tőzsdéket közben továbbra is a kivárás jellemezte.

Szerdán a bizonytalanság ismét visszaeséshez vezetett, a BUX ismételt csökkenése mögött ezúttal egyértelműen az OTP gyengülése állt, vélhetően néhány nagybefektető dobta piacra a részvényeit. Szerda este végül megjelent az amerikai kamatdöntésről szóló hír, amely alapján további monetáris szigorra lehet számítani az Egyesült Államokban.

A bejelentést kedvezőtlenül fogadták a nyugati tőzsdék, csütörtökön belföldön az is fokozta a piaci feszültséget, hogy a pénzügyminiszter a bankszektor adóterheinek növelését említette.

A kereskedés a hét utolsó napjára se lendült föl, a BUX pénteken is csökkenéssel zárt. A részvénypiacot továbbra is a kormányzati bejelentések mozgatták, a hét utolsó kereskedési napján a költségvetési hiány esetleges növekedése miatt nyugtalankodhattak a befektetők.

A héten a legnagyobb mértékben, 12,59 százalékkal, 1850 forinttal az OTP gyengült, heti forgalma meghaladta a 70 milliárd forintot.

A Richter árfolyama a múlt hetivel azonos szinten, 9200 forinton állt meg a pénteki zárásra, 6,3 milliárd forintos forgalom mellett.

A Mol 0,87 százalékos, 24 forintos erősödéssel, 2786 forintig jutott, több mint 7 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom 1,52 százalékkal, 8 forinttal emelkedve, 533 forinton fejezte be a hetet, forgalma megközelítette a 3 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,47 százalékkal, 70,47 ponttal nőtt, 3,37 milliárd forintos összforgalomban.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...