Kezdőlap Tőzsde BÉT - Eséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Eséssel indulhat a kereskedés

A hétfői jelentős emelkedés után negatív korrekcióra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán

Varga Zoltán felidézte, hogy hétfőn óriási volatilitás mellett emelkedett a hazai részvénypiac. Majd mélyrepülésbe kezdett a BUX, miután a miniszterelnök bejelentette a korlátozásokat. Ezt követően a Pfizer koronavírus-védőoltásának bejelentésére szárnyalni kezdtek a piacok, így a magyar részvényindexnek is sikerült komolyabb emelkedéssel zárni. A szakértő ugyanakkor úgy véli, hogy a befektetők kissé túlreagálták a kedvező hírt.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 12 ezer forintnál húzódik a következő fontosabb ellenállás. A Mol jegyzése az 1700 forintos szint fölé emelkedett, ha meg tudja tartani, a következő meghatározó szint 1800 forintnál lehet.

A Richter árfolyamában 7200 forintnál lehet a következő akadály, támasz pedig 6900 forintnál található. A Magyar Telekom esetében a 350-360 forintos tartomány lehet irányadó a következő napokban.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a BUX 1133,57 pontos, 3,2 százalékos emelkedéssel, 36 524,01 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 31,682 milliárd forint volt.

A Mol 4,5 százalékkal 1720 forintra erősödött, 4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 5,67 százalékkal 11 740 forintra nőtt, forgalmuk 24,787 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,42 százalékkal, 359 forintra emelkedett, forgalma 123,26 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 0,64 százalékkal 6990 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,181 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás