Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Esett a BUX, gyengült a vezető részvények többsége
No menu items!

BÉT – Esett a BUX, gyengült a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,95 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 40 560,44 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Kababik József

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán azt mondta, nem volt túl jó a hangulat a világ tőzsdéin. Az európai indexek inkább lefelé tartottak, főleg a bankrészvények, ami annak tulajdonítható, hogy a HSBC gyenge gyorsjelentést tett közzé. Ennek következtében adták a legjelentősebb európai bankpapírokat.

A BÉT egész nap nagyobb mínuszban volt, mint ahol végül zárt.

Az OTP, amely hétfőn “nagyot ment”, egész nap mínuszban volt, de zárásra megjöttek a vevők, és a bankpapír záróára végül mindössze 10 forinttal maradt alatta az előző napinak. A Richterrel kapcsolatban az üzletkötő megjegyezte, hogy a magyar gyógyszerpapír 5400 forint alatt volt szinte egész nap, zárásra 5410 forintra tudott feljönni, de ez is 0,92 százalékos esés  a hétfői záróárhoz képest.

Mol árfolyama 10 forinttal, 0,30 százalékkal 3300 forintra csökkent, 754,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,09 százalékkal 11 680 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 470 forintra erősödött, forgalma 378 millió forint volt. A Richter-papírok 50 forinttal, 0,92 százalékkal 5410 forintra gyengültek, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3847,23 ponton zárt kedden, ez 21,58 pontos, 0,56 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
Hirdetés

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...