Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresés, kis emelkedés várható a nyitáskor
No menu items!

BÉT – Iránykeresés, kis emelkedés várható a nyitáskor

Iránykereséssel, minimális emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy nem mutatnak biztos irányt a határidős indexek. Kifejtette, az amerikai piacon a technológiai papírok vezetésével kisebb profitrealizálás rajzolódik ki, az ázsiai részvények többsége emelkedik, ahol a kedden kezdődött amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások vannak fókuszban.

Kiemelte, a magyar piacon hétfőn nyári hangulat volt, lényegi forgalom és elmozdulás nélkül. Az OTP hétfőn a korábbi lokális csúcsoktól visszaaraszolva a száz napos mozgóátlag alatt is volt, innen kisebb emelkedés lehet kedden a bankpapír árfolyamában.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint minimális emelkedéssel indulhat kedden a kereskedés, de szerinte továbbra sincs átütő erő a hazai piacon.

Az elemző szerint az OTP árfolyamában a 12 400 forintos támaszra érdemes koncentrálni, mivel letörése esetén további csökkenés jöhet. A Mol továbbra is a 3000-3100 forintos tartományban mozoghat, nem várható nagyobb elmozdulás. A Richter grafikonján az 5000 és az 5300 forintos szintek határolják be a mozgást, míg a Magyar Telekom jegyzése ismét emelkedésnek indult, van esély a 445 forintos szint elérésére a következő napokban – írta kommentárjában Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,96 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 41 006,44 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt. A vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest, a legnagyobb mértékben, 1,15 százalékkal a Magyar Telekom drágult.

A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 3024 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 440 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,15 százalékkal 438 forintra emelkedett, forgalma 37,9 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 25 forinttal, 0,49 százalékkal 5160 forintra nőtt, forgalmuk 786,3 millió forintot ért el.

A BÉT vezérigazgatója az Est Media kérésére kedden a kereskedési idő kezdetétől a “lezárás szakasz” végéig felfüggesztette az Est Media törzsrészvényeivel való kereskedést. A kibocsátó azzal indokolta a kérést, hogy a felfüggesztés időtartama alatt olyan tájékoztatást kíván közzétenni, amely jelentős mértékben befolyásolhatja az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.