Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számít az elemző
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre számít az elemző

Iránykeresésre számít a hét utolsó kereskedési napján a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Józsa Bence elmondta: pénteken sem várható nagyobb elmozdulás nyitásban. Csütörtökön visszafogott kereskedés zajlott, mivel az Egyesült Államokban kereskedési szünnap volt. Hozzátette: pénteken sem várható nagyobb mozgás a nyitást követően, iránykeresés jöhet.

A vezető részvények közül az OTP továbbra is a 12 ezer forintos szinttel küzd, egyelőre nem tudja áttörni, támasz pedig 11 500 forintnál húzódik. A Mol árfolyama kisebb negatív korrekcióba kezdett, fontos támasz 2 ezer forintnál található. A Richter folytatta az emelkedést, fontos ellenállási szintekhez ért a jegyzése. A Magyar Telekom árfolyama emelkedhet, elérheti a 390 forintot – tette hozzá.

Kitért arra, hogy nem változott a kamatszint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki egyhetes betéti tenderén, 0,75 százalékon maradt, és minden beérkező ajánlatot elfogadtak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,54 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 39 023,56 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,87 százalékkal 2050 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 11 940 forintra erősödött, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,78 százalékkal 388 forintra nőtt, forgalma 67,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,49 százalékkal 7155 forintra emelkedett, a részvények forgalma 566,1 millió forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Hírek

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...