Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számítanak az elemzők a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés Magyarországon, a nemzetközi befektetői hangulat hatása lehet a mérvadó hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a makrogazdasági adatoknak és az egyedi vállalati híreknek köszönhetően pénteken erősen zártak a tőzsdék, aminek a lendülete az ázsiai kereskedésben hétfőn hajnalban is érződött.

Miután a nemzetközi határidős indexek iránykeresést mutatnak, várhatóan hétfőn is a nagy nemzetközi vállalatok jelentései és a befektetők hangulata határozhatja meg a kereskedés irányát – jegyezte meg.

Az elemző szerint Magyarországon jelentősebb adatközlés nem várható, így a tőzsde forgalmát a nagy piacok történései befolyásolhatják.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvény elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában úgy fogalmazott, iránykereséssel indulhat a kereskedés a magyar parketten.

Az OTP pénteken új történelmi csúcson zárt, azonban óvatosságra int a relatíve alacsony forgalom – mutatott rá.

A Mol visszakapaszkodott a korábbi emelkedő trendcsatornájába, a Magyar Telekom továbbra is folytathatja oldalazását szűk sávjában, a Richter pedig emelkedhet a nap folyamán – összegezte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 42 940,74 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt.

A Mol 52 forinttal, 1,59 százalékkal 3330 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP átlépte a március 22-én elért 13 120 forintos történelmi csúcsát, ugyanis a részvények ára 130 forinttal, 0,99 százalékkal 13 220 forintra nőtt, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,06 százalékkal 465 forintra csökkent, forgalma 108,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,71 százalékkal 5560 forintra esett, a részvények forgalma 968,8 millió forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás