Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel, csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel, csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Iránykereséssel, enyhe csökkenéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde a szakértők szerint.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: a bizonytalan mozgás szerdán is folytatódhat, de nagyobb csökkenésre nem számít a vezető részvények árfolyamában.

A vezető részvények közül az OTP esetén 11 850 forintnál húzódik fontos támasz, míg ellenállás a történelmi maximum 12 200 forintnál. A Mol grafikonján 3 250 forintnál húzódik a hosszú távú emelkedő trendvonal, amelyre a következő napokban is érdemes figyelni szerinte. A Richter esetében az 5 200-as és az 5 400 forintos szintek határolhatják be a mozgást, míg a Magyar Telekom árfolyamában 465 forintnál van támasz, 475 forintnál az ellenállás – írta.

Kocsis Márió Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét
Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a lendület akadni látszik, és enyhén negatív nyitást vetítenek előre az ázsiai piacok. Délután a Brexit-tárgyalások körüli fejlemények lehetnek hatással a piacokra, és megjelenik a Magyar Nemzeti Bank februári kamatdöntésének jegyzőkönyve – mondta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,05 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 40 612,50 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,30 százalékkal 3270 forintra csökkent, 811,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,07 százalékkal 11 970 forintra esett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 470 forintra erősödött, forgalma 293,4 millió forint volt.

A Richter-papírok 10 forinttal, 0,19 százalékkal 5300 forintra gyengültek, forgalmuk 686,7 millió forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a Vadászkürt Expressz!

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2025. szeptember 27-én, szombaton ismét megrendezi...

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásba

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.
Hirdetés

Hírek

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Hirdetés

Gazdaság

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...