Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

A bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt iránykereséssel, enyhén negatív irányú mozgással indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az elemzők szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője közölte, a vezető részvények közül az OTP továbbra is a 9000 forintos szinttel küzd. A Mol árfolyama a 2000 forintnál található ellenállási szintben akadt meg, ugyanakkor hozzátette, az olaj jegyzése szerdán emelkedést mutat, ez némileg segítheti a Mol árfolyamát is.

A Richter végül nem tudta áttörni a 6400 forintos szintet,  amely így továbbra is akadályozza az emelkedést. A Magyar Telekom jegyzésében új sáv jött létre 360-380 forint között, az elemző szerint most ismét a 360 forintos támaszra érdemes figyelni.

Arról is beszámolt, hogy a Mol a rendkívüli helyzetre tekintettel a tavalyi éves eredménye után nem fizet osztalékot, a 2019-es profitját teljes egészében eredménytartalékba helyezi. Amennyiben a helyzet normalizálódik, és a körülmények engedik, a későbbiekben ebből kifizetést teljesíthet a részvényesek felé.

A CIB elemzése szerint a koronavírus globális terjedésének lassulásáról érkező hírek érdemben ugyan javították a globális befektetői hangulatot, az óvatosság azonban indokolt. Ezt támasztja alá, hogy míg Európában tovább emelkedtek a részvénypiacok, New Yorkban azonban a nap végére mínuszba csúsztak az indexek és a szerdai ázsiai kereskedés is inkább lefele mozgó indexeket hozott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,05 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 32 715,70 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 34,9 milliárd forint volt.

A Mol 58 forinttal, 2,95 százalékkal 1910 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,06 százalékkal 8815 forintra erősödött, forgalmuk 23,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,56 százalékkal 362 forintra nőtt, forgalma 457,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,31 százalékkal 6355 forintra esett, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...