Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Minimális elmozdulással, iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán kifejtette: hosszú ideje alulteljesítő volt a BUX, hétfőn azonban sikerült átlépni a 43 ezer pontos ellenállási szintet, ami technikailag pozitív jelzés.

A vezető részvények közül az OTP legyűrte a 13 200 forintos szintet, a következő fontosabb akadály 13 600 forintnál húzódik a grafikonján. A Mol jegyzése továbbra is a 2000-2100 forintos sávban mozoghat, de a hétfői emelkedés a szakértő szerint biztató.

A Richter árfolyamában továbbra is erőteljes ellenállást képez a 8800 forintos szint, ha ezt sikerülne áttörni, a 9000-9200 forintos tartományt célozhatja meg a részvény, támasz pedig 8600 forintnál húzódik. A Magyar Telekom jegyzése a 410-420 forintos sávban mozog, a felső ellenállás áttörése esetén 10 forintos emelkedés jöhetne a jelenlegi kép alapján.

Az elemző kitért arra is, hogy kedden délután tart kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az Equilor ezúttal nem vár érdemi változást sem a monetáris kondíciókban, sem a jegybanki kommunikációban. Egyelőre sem az inflációs alapmutatók, sem a forint árfolyama nem tesz szükségessé monetáris politikai beavatkozást – jelezte Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,66 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 43 281,61 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt.

A Mol 36 forinttal, 1,78 százalékkal 2060 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,33 százalékkal 13 375 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,96 százalékkal 419 forintra emelkedett, forgalma 143,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,81 százalékkal 8755 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...