Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Jól teljesített a magyar piac
No menu items!

BÉT – Jól teljesített a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 718,61 pontos, 1,81 százalékos emelkedéssel, 40 488,09 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kababik József

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta, jó hangulat van mindenütt, például a német DAX index 1,2 százalékos pluszban van, és az amerikai tőzsdeindexek is 1 százalék körüli pluszt mutatnak.

Az üzletkötő szerint ez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban valószínűleg nem lesz újabb kormányzati leállás, másrészt, hogy Donald Trump amerikai elnök szerint lényegesen közeledtek az álláspontok az amerikai-kínai kereskedelmi vitában.

A magyar tőzsde 1,81 százalékos emelkedésével ennél jobban teljesített – tette hozzá. A BÉT-en az elmúlt egy-két hétben rengeteg eladó volt, kicsit alul is teljesített, kedden azonban ennek már nyomát sem lehetett látni, a BUX index egész nap folyamatosan, egyenletesen erősödött.

A nap sztárja a Mol volt, de jól teljesített az OTP, és a Richter is összeszedte magát. A nap vesztese a Magyar Telekom volt - mondta.

A Mol 82 forinttal, 2,60 százalékkal 3238 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,67 százalékkal 11 590 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,86 százalékkal 463 forintra csökkent, forgalma 266 millió forint volt. A Richter-papírok ára 105 forinttal, 1,89 százalékkal 5650 forintra emelkedett, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3841,39 ponton zárt kedden, ez 36,33 pontos, 0,95 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.