Kezdőlap Tőzsde BÉT - Jól teljesített a magyar tőzsde
No menu items!

BÉT – Jól teljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 415,56 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 64 543,96 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy jól teljesített a Budapesti Értéktőzsde, a BUX-ot főleg az OTP húzta. A nemzetközi folyamatok is kedvezőtlen hatottak a magyar tőzsdére. Az amerikai gazdaságról a vártnál jobb makroadatok jelentek meg, és a befektetők kedvezően fogadták, hogy az amerikai gazdaság negyedik negyedévi növekedése a várt felett, eközben a személyes fogyasztási kiadások árindexe a várt alatt alakult.

A Mol árfolyama nem változott, 2858 forint maradt, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 255 forinttal, 1,52 százalékkal 16 990 forintra nőtt, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 1,83 százalékkal 780 forintra emelkedett, forgalma 299,9 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 45 forinttal, 0,47 százalékkal 9500 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5626,34 ponton zárt csütörtökön, ez 2,84 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás