Kezdőlap Tőzsde BÉT - Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence kiemelte, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyama a 12 000 forintos ellenállás felé veheti az irányt. A Mol hétfőn letörte az 1900 forintos támaszt, így amennyiben nem sikerül onnan felkapaszkodnia, akkor az olajipari papír jegyzése 1800 forintos szintig eshet. A Richter támaszszint közelébe esett hétfőn, a keddi kereskedés során a 6800 forintos támaszra érdemes figyelni. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos szintek között mozoghat.

A junior elemző kiemelte, hogy kiváló akvizíciós lehetőségeket lát az Opus. A vállalat újonnan kinevezett vezérigazgatója, Dzsubák Attila szerint az eddigi eredmények azt mutatják, jó irányba halad a cég, ezért korai lenne még változtatásokról beszélni. A diverzifikált cégstruktúrának köszönhetően a járvány csak kismértékben befolyásolta a cég működését. Az Opus célkeresztjében több társaság is van, elsősorban az energetikai és turisztikai ágazatokban, de idővel nem kizárt, hogy belép a cég az atomenergia és környezetvédelem területére is.

Az Equilor szakembere kitért arra, hogy kedd délután kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank. A kamatszintek módosítására ezúttal sem számítanak, ugyanakkor meg lehet majd ismerni a friss inflációs jelentés keretszámait. Érdemes figyelni a 15 órakor megjelenő közleményt, hogy utalnak-e benne a későbbi intézkedésekre.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,71 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 37 193,11 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

A Mol 22 forinttal, 1,15 százalékkal 1892 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,40 százalékkal 11 600 forintra erősödött, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,68 százalékkal 394 forintra nőtt, forgalma 84,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,73 százalékkal 6810 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.