Kezdőlap Tőzsde BÉT - Optimista hangulatban indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Optimista hangulatban indulhat a kereskedés

Optimista hangulatban indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán hozzátette, hogy új rekordérték várható akár már a délelőtt folyamán a BUX-nál, amely új történelmi csúcson kezdhet.

A vezető részvények közül az OTP grafikonján 15 450 forintnál húzódik egy gyengébb ellenállási szint, áttörése esetén 15 850 forintnál következik a történelmi csúcs. A Mol árfolyama a 2950 forintos szint átlépése esetén emelkedhet tovább, ekkor 3000 forintnál adódna a következő akadály. A Richter jegyzése a 6300-6500 forintos sávban mozog, e két szintet érdemes figyelni a következő napokban is. A Magyar Telekom árfolyamában a 440 forintos támaszra, és a 450 forintos ellenállásra lehet figyelni – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,36 pontos, 0,21 százalékos emelkedést követően 46 082,82 pontot ért el hétfőn, így történelmi zárócsúccsal ért véget a tavalyi utolsó kereskedési nap. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A BUX az előző kereskedési napon, múlt hétfőn is zárócsúcsot döntött 45 984,46 ponttal.

A Mol ára nem változott, 2940 forintot ért, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,52 százalékkal 15 430 forintra erősödött, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,36 százalékkal 446 forintra nőtt, forgalma 190,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,54 százalékkal 6415 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.