Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Újabb történelmi csúcson zárt az OTP
No menu items!

BÉT – Újabb történelmi csúcson zárt az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 368,40 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 41 086,90 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét
Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a nemzetközi piacokat alapvetően iránykeresés jellemezte, az európai piacokon nem volt érzékelhető érdemi elmozdulás, az amerikai piacokon nyomott a hangulat. Hozzátette, a BÉT ezzel szemben emelkedni tudott, a BUX index közel 1 százalékos pluszban zárt.

Kiemelte, hogy az OTP újabb történelmi csúcson, 12 050 forinton zárta a szerdai kereskedési napot.

A Richter kivételével valamennyi nagy papír emelkedni tudott, a gyógyszerpapír azonban nem bírt 200 napos mozgóátlagával, onnan lefordulva mérsékelt csökkenéssel zárta a napot – mondta.

A Mol 46 forinttal, 1,40 százalékkal 3332 forintra erősödött, 3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,09 százalékkal 12 050 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 470 forintra emelkedett, forgalma 290,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,37 százalékkal 5320 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4016,82 ponton zárt szerdán, ez 39,20 pontos, 0,99 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.