Kezdőlap Agrár Borpromóciós támogatás segíti a hazai termelők piacra jutását
No menu items!

Borpromóciós támogatás segíti a hazai termelők piacra jutását

fotó: agrárszektor

Hamarosan indul a hazai borok bel- és külföldi népszerűsítését segítő program, amelynek első ütemére az érintettek idén kivételesen február 15. és 28. között is benyújthatják támogatási kérelmeiket.  

A magyar borágazat minőségében, technológiai hátterében is megerősödött az elmúlt időszakban, ami elsősorban a fejlesztést, beruházást támogató programoknak köszönhető. Ugyanakkor ebben a folyamatban jelentős szerepe van a borpromóciós támogatásnak is.

A támogatás célja a felelősségteljes borfogyasztás ösztönzése és a borok földrajzi árujelzői ismertségének növelése. Ennek keretében többek között a magyar borászati termékek külföldi népszerűsítésére, valamint nemzetközi eseményeken való részvételre is lehetőség adódik.

A magyar bor, a magyar bortermőhelyek, azok elnevezései (földrajzi árujelzői) nemzeti, természeti és kulturális örökségünk részét képezik. A kérelmet benyújtóknak ütemezett és kellő számú promóciós akcióval tervezett bel-, illetve külpiaci borágazati programot kell készíteniük. Pályázatot a borászati termelők, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a földrajzi árujelzőt kezelő hegyközségi szervezet, két vagy több borászati termelő által alkotott társulás vagy olyan szakmai szervezet adhat be, amelynek tagjai legalább 75 százalékban borászati termelők. Támogatást 20 000 és 400 000 eurónak megfelelő forintösszeg között lehet igényelni.

A program az európai uniós társfinanszírozással létrejövő Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szőlő-bor ágazati intézkedései keretében valósul meg, erre 2027-ig 6 millió euró áll rendelkezésre. A támogatási kérelmek benyújtására minden évben május 1. és június 30. között nyílik lehetőség, az idén ezek mellett még február 15. és 28.  között is mód van erre.

A támogatás részletei a Magyar Közlöny 2025. február 11-én megjelent 12. számában találhatóak, a borászati termékekkel kapcsolatos tájékoztatási és promóciós tevékenységhez nyújtott támogatásról szóló 1/2025. (II. 11.) AM rendeletben. A támogatáshoz való hozzáférés részleteiről az Agrárminisztérium külön tájékoztatót szervez az érintettek részére.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a Vadászkürt Expressz!

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2025. szeptember 27-én, szombaton ismét megrendezi...

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásba

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.
Hirdetés

Hírek

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Hirdetés

Gazdaság

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...