Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Bővítette tatabányai gyárát a Bridgestone
No menu items!

Bővítette tatabányai gyárát a Bridgestone

Új beruházásával száz munkahelyet hozott létre tatabányai gumiabroncs gyárában a japán Bridgestone. A vállalat növelte gyártókapacitását, valamint fejlesztette mesterségesintelligencia-alapú abroncsgyártó gépeit is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a létesítmény átadásán elmondta: a kormány 826 millió forinttal támogatta a 9,2 milliárd forintos fejlesztést, amely a legmodernebb digitális technológiát alkalmazza.

A Bridgestone megnövekedett kapacitásával 2020-ra évente 7,2 millió abroncsot gyárthat.

Az eseményen felavatták a 10 ezer négyzetméteres, 180 000 abroncs tárolására alkalmas új raktárt is.

Szijjártó Péter kiemelte: Japán a legjelentősebb ázsiai beruházó Magyarországon, 160 japán vállalat 35 ezer embernek ad munkát, 2018-ban a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2 milliárd dollár volt.

A miniszter hozzátette, 2010 óta két és félszeresére nőtt a magyar autóipar termelése, 2018-ban elérte a 8500 milliárd forintot. Az iparág hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország az EU-n belül a legmagasabb gazdasági növekedést érte el, és ahhoz is, hogy az ország gazdasági teljesítményének bővülése folyamatosan két százalékkal az uniós átlag felett legyen – fogalmazott.

A Bridgestone célja, hogy tíz év múlva okosgyár működjön Tatabányán. Kép: MTI/Bodnár Boglárka

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Magyarország a világ országai közül lakosságszámban a 92., miközben az autóipari termelésben a 20. helyet foglalja el. A világ 20 legjelentősebb beszállítójából 15 vállalatnak van gyára az országban.

Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az új épülettel 600 ezer abroncsot képesek tárolni. Az új raktár felépítésén túl a vállalat növelte gyártókapacitását, valamint fejlesztette mesterségesintelligencia-alapú abroncsgyártó gépeit.

A társaság célja, hogy a közeljövőben termékeinek negyven százalékát első beszállítóként közvetlenül az autógyáraknak értékesítse és 2023-ra teljesen okosgyárrá alakítsa át az üzemet – ismertette az ügyvezető.

A vállalat eddig közel 130 milliárd forintot fordított tatabányai gyárának felépítésére, gépparkjának kialakításába és fejlesztésébe, amivel a létesítmény az egyik legmodernebb európai Bridgestone egységgé vált.

Az üzemben prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó, SUV és kisteherautó abroncsok készülnek több mint 230 féle méretben.

A tatabányai Bridgestone beszállítói hálózatát mintegy 750, döntő részben magyar kis- és középvállalat alkotja, amelyektől a cég tavaly 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árukat és szolgáltatásokat.

A vállalat árbevétele 2016-ban 36 milliárd forint, 2017-ben 53,1 milliárd, 2018-ban pedig 66,5 milliárd forint volt.

A belgiumi központú Bridgestone Europe (BSEMEA) a világ legnagyobb gumiabroncs- és gumitermékgyártó vállalata, a tokiói központú Bridgestone Corporation leányvállalata. A cég a régió 38 országában, összesen több mint 18 300 embert foglalkoztat, valamint 15 gumiabroncs- és gumitermékgyárat, egy kiemelt kutatás-fejlesztési központot és egy tesztközpontot működtet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás