Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Brexit - A franciák készek a határőrizet visszaállítására
No menu items!

Brexit – A franciák készek a határőrizet visszaállítására

Franciaország készen áll a megállapodás nélküli Brexitre, az új határellenőrzési informatikai rendszer bármikor aktiválható az északi kikötőkben. Szakértők szerint a dugók is elkerülhetők lesznek. Mindez több tízmillió eurójába került a francia kormánynak.

Gérald Darmanin

“Franciaország készen áll. Készen állt már márciusban. És most még inkább készen áll. A próbák bizonyítják” – fogalmazott Gérald Darmanin francia költségvetési miniszter Ouistreham kikötővárosban, a Nagy-Britannia felé közlekedő kompjáratoknál tartott határőrizeti próbán. A miniszter ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, “ahogyan a britek készülnek”.

“Nem lehet néhány óra alatt egy olyan határt visszaépíteni, amely már évek óta nem létezik” – hangsúlyozta Gérald Darmanin, aki kiemelte: a francia oldalon nem lesznek dugók.

Ouistreham a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő La Manche-csatorna harmadik legnagyobb kikötője a francia oldalon.

Újra meghúzhatják a határvonalat Franciaország és Nagy-Britannia között

A francia hatóságok augusztus vége óta tesztelik az új határellenőrzési informatikai rendszert, amelynek első főpróbáját az észak-franciaországi kikötővárosban, Calais-nál tartották a francia kormánytag és Michael Gove, a brit kormány megállapodás nélküli kilépésre való felkészülésért felelős államtitkárának jelenlétében.

Az egy hónapig tartó próba célja – amelynek során a francia hatóságok mindent úgy csinálnak, mintha a Brexit már megtörtént volna -, hogy a francia vállalatok október végére készen álljanak a határellenőrzés visszaállítására.

“A délkelet-franciaországi Grenoble-ban egy Nagy-Britanniába exportáló kisvállalkozó ezentúl mindent bejelenthet az interneten” – mondta két héttel ezelőtt példaként az államtitkár. “Vonalkódok lesznek, és rendszámleolvasók a határon, az áru közvetlenül mehet Nagy-Britanniába.

Jean-Marc Roué

Jean-Marc Roué, a Brittany Ferries komptársaság elnöke a francia hírügynökségnek elmondta: a próba Ouistrehamnál megerősítette, hogy a dugók kockázata nagyon kicsi.

“De egy informatikai hibának mindig megvan a lehetősége, vagy annak, hogy egy fuvarozó nem deklarálta előzetesen a szállítmányát” – tette hozzá, arra figyelmeztetve, hogy a fennakadásmentes közlekedéshez a teherszállítóknak előzetesen regisztrálniuk kell minden szállítmányt az informatikai rendszerben. A szakember megerősítette, hogy azok a kamionok, amelyeknek a szállítmányát előzetesen nem jelentették be, vizsgálatokon eshetnek át a határon, de ez nem a komptársaság hatáskörébe tartozik. Ouistrehamben a kompkikötőtől néhány kilométerre vannak az ellenőrző pontok.

Jean-Marc Roué szerint a Nagy-Britanniával kereskedő francia vállalatok fele még nem készült fel az eljárásra, de szerinte az “nagyon gyorsan megvan”.

A francia gazdasági minisztérium adatai szerint mintegy 100 ezer francia cégnek van kapcsolata Nagy-Britanniával.

A költségvetési miniszter szerint a Brexit miatti ellenőrzés visszaállítása mintegy 40 millió euróban kerül a francia kormánynak. Ezenkívül eddig hétszáz új vámőr munkába állását tette lehetővé a francia kormány, és további száz új vámőr felvétele várható. Az egészségügyi ellenőrzésekhez 185 ellenőrző pontot alakítottak ki a kikötővárosok közelében. A francia gazdasági minisztérium szerint a Franciaországon át Nagy-Britanniába tartó teherszállítmányok nyolcvan százaléka nem francia.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...