Hirdetés
Kezdőlap Hírek Épülhet az M8-as - 65 milliárd forintos uniós támogatással
No menu items!

Épülhet az M8-as – 65 milliárd forintos uniós támogatással

Az Európai Unió Kohéziós Alapja több mint 218 millió eurót (mintegy 69,7 milliárd forint) biztosít két magyarországi fejlesztéshez: az M8-as autópálya építéséhez, valamint Budapest és Budaörs szennyvízrendszerének fejlesztéséhez – közölte Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztos Brüsszelben.

Tájékoztatása szerint az uniós alap 203,5 millió euró (mintegy 65,1 milliárd forint) összegű uniós forrást biztosít az M8-as autópálya 29 kilométeres, Körmend-Rábafüzes közötti szakaszának építéséhez, amivel javul Magyarország és az ausztriai Graz között a közúti összeköttetés minősége.

Ezenkívül az alap 15 millió eurót (mintegy 480 millió forint) fordít Budapest és Budaörs szennyvízgyűjtő rendszereinek korszerűsítésére.

Az uniós biztos hangsúlyozta, a közúti és vízügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló jelentős beruházások révén az EU sokat tesz azért, hogy Magyarországon előmozdítsa a regionális fejlődést és a növekedést, valamint megkönnyítse a magyar polgárok mindennapi életét.

“A két kohéziós politikai projekt egyértelműen jelzi, hogy az EU hozzáadott értéket teremt Magyarországon” – fogalmazott.

Mint elmondta, az M8-as autópálya projektje javítja Vas megye közúti kapcsolatát Burgenlanddal, egyúttal hozzájárul a transzeurópai közlekedési törzshálózat kiépítéséhez. Az autópálya szakasza várhatóan 2021-ben készül el.

A másik projekt keretében Budapesten és Budaörsön 1410 háztartás kapcsolódik majd egy új, korszerűbb szennyvízhálózathoz, amely nagyjából 33 ezer lakost érint majd. Ez a beruházás, amelybe az EU a korábbi uniós költségvetési időszakban már 61 millió eurót ruházott be, a tervek szerint 2020 júniusára valósul meg.

Cretu hozzátette, a 2014 és 2020 közötti időszakban az unió az európai strukturális és beruházási alapokból 25 milliárd eurót ruház be Magyarországon, ez erre a hétéves időszakra magyar állampolgáronként átlagosan 2532 eurót tesz ki. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás