Hirdetés
Kezdőlap Autó Budapesten fejlesztik a Jaguárokat
No menu items!

Budapesten fejlesztik a Jaguárokat

Budapesten lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguár új műszaki fejlesztő központja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió péntek déli Krónika című műsorában.

Szijjártó Péter elmondta: a Jaguár budapesti központjában az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd. A központ jelentőségét az adja, hogy az új Jaguár modellek 2020-tól alapvetően már elektromos meghajtással futnak.
A jövő év elején megnyíló központban első lépésben 100 magyar mérnök dolgozik majd az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés területén – tette hozzá.

Aláhúzta, a központ klasszikus szellemi műhely lesz, amely a Nagy-Britanniából irányított fejlesztésekben vesz részt. A Jaguár tavaly 4 milliárd fontot költött kutatás-fejlesztésre – mondta Szijjártó Péter.

A beruházás jelentőségét mutatja az is, hogy a Jaguárnak a budapestihez hasonló központja csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában van – közölte.

A miniszter szerint a Jaguár döntésekor sokat nyomott a latban a magyar adópolitika, ugyanis Európában itt a legalacsonyabb a társasági adó, valamint a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmények és a magyar műszaki felsőoktatás magas színvonala is.

Kiemelte: ez a beruházás is remekül illeszkedik a magyar gazdaság dimenzióváltásához, amely előtérbe helyezi a csúcstechnológiát és magas hozzáadott értéket. A beruházás megerősíti a magyar-brit befektetői kapcsolatokat és az autógyártás szerepét a magyar gazdaságban – jegyezte meg.

Közölte, a magyar autóipar termelési értéke ez év végére várhatóan meghaladja a 8500 milliárd forintot, az év első nyolc hónapjában a gazdasági kibocsátás több mint 28,2 százalékát az autóipar adta és az itt készülő járművek 91 százalékát exportálják.

Elmondta azt is, hogy az emberek és a kormány erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar gazdaság tartósan 4 százalék feletti növekedést érhet el. Magyarország már nem a probléma, hanem a megoldás része, a visegrádi összefogás gazdasági növekedése jóval meghaladja az európai növekedés ütemét, hosszú távon ebből a régióból jön majd az európai növekedés – hangoztatta a Szijjártó Péter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.