
Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül elegáns történelmi negyedében, egy-egy stílusos kerékpár mindig képes magára vonni a tekintetet. Az attraktív Capriolo-emblémát látva azonban kevesen sejtenék, hogy ez a márka Szerbiából, a vajdasági Topolyáról indult világhódító útjára. Pedig a Capriolo igazi amerikai típusú sikertörténet: egy apró családi műhelyből nőtte ki magát elismert nagyvállalattá. Az idén 30 éves cég hagyományos és elektromos kerékpárjai ma már világszerte, közel húsz ország piacán számítanak keresett márkának.
A Capriolo története egy váratlan ötletből indult: 1996-ban Brindza Lajos és testvére diszkót üzemeltettek, ahol a belépőt tombolajeggyé tették, a fődíj pedig egy csúcskategóriás mountain bike lett. A bringa óriási sikert aratott – ezer jegyet adtak el, pedig csak négyszázan fértek be –, és a vendégek már másnap azt kérdezték, hol lehet ilyen kerékpárt vásárolni. „Ekkor jött az ötlet: ha ennyien keresik, miért ne gyártsuk mi magunk?” – idézi fel a kezdeteket Brindza Lajos, a Capriolo alapító-tulajdonosa.
A manufaktúrától a nemzetközi sikerekig
A történet édesapja tanyáján, egy apró fészerben folytatódott: itt készült el az első ötven kerékpár, három munkatárssal, kézi szerszámokkal, óriási lelkesedéssel és még nagyobb bizonyítási vággyal. A kezdeti siker azonnal lendületet adott a vállalkozásnak: 1998-ra már egy 200 négyzetméteres raktár és tízfős csapat állt mögöttük. A valódi áttörést 2001 hozta meg, amikor megvásárolták az első félautomata összeszerelő sort, majd 2004-ben letették a ma is működő modern gyár alapkövét. 2005 óta ebből a professzionális üzemből indulnak útnak a Capriolo kerékpárok.

A márka sikere azon a következetes, minőség iránti elkötelezettségen alapul, amely messzemenően megfelel a nyugat-európai piac szigorú elvárásainak. A bácstopolyai modern fejlesztési és tesztközpontjában minden kerékpár a legelső hegesztéstől a végső összeszerelésig olyan nemzetközi szabványok szerint készül, amelyeket az EN ISO 9001:2015 és EN ISO 14001:2015 tanúsítványok is igazolnak. A minőségbiztosítás nemcsak gyártástechnológiai kérdés: a vállalat saját tesztvonalat működtet, amely valós körülményeket szimulálva vizsgálja többek között a festék UV-állóságát a korróziót és a féktávolságot nedves és száraz időjárásban. A csomagolásellenőrzés során a kerékpárokat 8–10 órán át rázóberendezés vizsgálja, annak érdekében, hogy a becsomagolt termék az akár több ezer kilométeres szállítást is sértetlenül viselje, és kifogástalan állapotban érkezzen meg rendeltetési helyére.
Az elmúlt 30 évben a Capriolo csaknem egymillió kerékpárt gyártott. Éves termelése meghaladja a százezer darabot, miközben a cég ma már több mint 200 munkavállalónak – mintegy 300 családnak – biztosít megélhetést. Így vált a Capriolo mára a régió egyik legjelentősebb kerékpárgyártójává, olyan széles portfólióval, amely a mountain bike-októl és városi kerékpároktól az országúti, illetve gravel modelleken át a gyermekbiciklikig, valamint az egyre népszerűbb elektromos kerékpárokig terjed.
A Capriolo-kerékpárok ma már szinte egész Európába eljutnak: a közép-európai régió országaiban éppúgy jelen vannak, mint Olaszországban, vagy éppen Skandináviában. Különösen erős a márka jelenléte Hollandiában, ahol az egyik legelkötelezettebb kerékpáros nemzet mércéje szerint is sikerült megállni a helyét. Nem véletlen, hogy Amszterdam mellett egyre több holland város utcáin is felbukkan a jellegzetes narancssárga logó, jelezve, hogy a Capriolo olyan márka, amely nyugat-európai minőséggel vívta ki a vásárlók bizalmát.

Az e-bike forradalmat alakítva
„Az elmúlt években a Capriolo legfontosabb stratégiai iránya az elektromos kerékpárok fejlesztése lett. A világszerte zajló e-bike-átalakulás közepette azonban a márka nem pusztán alkalmazkodott a trendekhez, hanem a piac aktív alakítójaként lépett be az új korszakba” – elemez a Capriolo tulajdonosa, Brindza Lajos.
A folyamatos technológiai megújulást a legkorszerűbb megoldások meghonosítása iránti elkötelezettség vezérli. A gyárban több korszerű gyártósor működik párhuzamosan, így naponta 450–500 darab új kerékpár készül el Topolyán. Az átgondolt mérnöki és következetes minőségbiztosítási munka, a stabil gazdasági, piaci és szervizháttér, a magas színvonalú technológia és a folyamatos innováció együtt formálták a márkaimázst. Így vált a Capriolo jellegzetes narancssárga színvilága és ikonikus őzbak emblémája olyan védjeggyé, amely mindenütt a dinamizmust, az energiát, a megbízhatóságot és a prémium minőséget szimbolizálja.
A márka modern elektromos modellei közül kiemelkedik a Volta 9.4, amely könnyű alumínium vázzal, első teleszkópos villával, tízfokozatú váltórendszerrel és hidraulikus tárcsafékekkel rendelkezik. Szívét az olasz OLI középmotor adja, 250 watt teljesítménnyel és 80 Nm nyomatékkal, amely erőteljes és egyenletes rásegítést biztosít. A finoman a vázba integrált akkumulátor optimális használat mellett akár 80–90 kilométeres hatótávot is lehetővé tesz. A Volta 9.4 tökéletesen példázza, hogy a Capriolo számára az e-bike fejlesztések nemcsak a jelenlegi piaci igényekre adnak választ, hanem a márka jövőképének központi elemét jelentik: a modern, fenntartható és élményközpontú mobilitás világát.

Stabil értékrendszerrel a jövőbe
A Capriolo történetét kezdettől fogva három meghatározó érték formálja: a kerékpározás iránti mély szenvedély, a folyamatos megújulás igénye és a meggyőződés, hogy a magas minőség hosszú távon minden piacon utat talál magának. A fejlődés iránti elkötelezettség jegyében a következő években az elektromos kerékpárok választékának bővítése, az okosfunkciókkal támogatott modellek fejlesztése, az online értékesítési csatornák erősítése, valamint a gyártás fenntarthatóságának növelése áll a márka fókuszában.

Így nyer valódi tartalmat a „több mint kerékpár” gondolata, amely nem pusztán egy jól hangzó szlogen, hanem harminc év innovációinak története sűrűsödik benne. A kisgyerekek első, bizonytalan pedálfordulataitól a családok közös bringázásain át egészen azokig a helyekig a nagyvilágban, ahol a Capriolo kerékpárok mára a mindennapok természetes részévé váltak.
Érsek M. Zoltán






