Kezdőlap Címkék 2021 december

2021 december

KSH: tavaly közel 9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek

A múlt év decemberében 9,7 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkeresete az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagos bruttó kereset 492 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 504 700 forint, a nettó 327 700 forint volt. A tavalyi év egészében a bruttó átlagkereset 438 800, a nettó átlagkereset 291 800 forintot ért el, mindkettő 8,7 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Decemberben is hiánnyal zárt a fizetési mérleg

A tavalyi negyedik negyedév első két hónapjához hasonlóan decemberben is deficittel zárt a folyó fizetési mérleg. A deficit 622 millió euró volt, 137 millióval nagyobb a novemberinél, de kisebb az októberi 817 millió eurónál - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Külkereskedelem. Többletbe fordult az egyenleg decemberben

Tavaly decemberben - öthavi passzívum után - újra pozitív volt a külkereskedelmi áruforgalom egyenlege. Az export euróban számított értéke 19,6, az importé 21,4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az exporttöbblet 93 millió euróval romlott, és 187 millió euró volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: a szálláshelyek forgalma 11,3 százalékkal nőtt 2021-ben

A kereskedelmi szálláshelyek 11,3 százalékkal több, összesen 15,233 millió vendégéjszakát regisztráltak tavaly. A belföldi vendégek 5,9, a külföldiek 25,4 százalékkal több (10,501, illetve 4,731 millió) vendégéjszakát töltöttek el - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: tavaly közel 10 százalékkal bővült az ipar

Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az elmúlt évben a 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző évi 6,0 százalékos visszaesés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Rekordalacsonyra csökkent az uniós munkanélküliség

Decemberben rekordalacsony szintre csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Uniós infláció. A magyar már csak az ötödik legnagyobb

Rekordmagas éves fogyasztói árindex alakult ki az euróövezetben, az Európai Unió egészében pedig 5,3 százalékra emelkedett az infláció decemberben. A legnagyobb áremelkedést Észtországban regisztrálták - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

MNB: decemberben megállt az infláció emelkedése

Az előző hónaphoz képest decemberben nem változott az infláció, így Magyarország azon európai országok egyike, ahol az év végén megállt az infláció tavalyi évre jellemző gyorsulása - így értékelte a tavaly decemberi inflációs adatokat a Magyar Nemzeti Bank.

Tavaly 5,1 százalékos volt az infláció

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbiaknál, az egy hónappal korábbi szintet 0,3 százalékkal haladták meg. Az év egészében átlagosan 5,1 százalékkal nőttek az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Amerika. Negyvenéves rekordra nőtt az infláció

Decemberben negyvenéves csúcsra nőtt a fogyasztói árindex 12 havi emelkedésének mértéke az Egyesült Államokban - jelentette a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics.

Csúcsot döntött az euróövezeti infláció

Decemberben rekordszintre gyorsult az infláció az euróövezetben, elsősorban a továbbra is jelentősen emelkedő energiaárak miatt.

Németország – 1992 nyara óta nem volt ilyen magas az infláció

A vártnál nagyobb, közel harminc éve a legmagasabb infláció alakult ki decemberben Németországban - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal.

Élénkülőben a lakáspiac – folytatódhat a drágulás

A lakáspiac az élénkülés jeleit mutatja és ennek folytatódása várható a közeljövőben is, a lakáspiaci index értéke két és féléves csúcsára emelkedett. A használt lakások árai a következő 12 hónapban 3-6 százalékkal, az új lakásokéi 7 százalékkal emelkedhetnek - derül ki a GKI és a Masterplast közös kutatásából.

Eurózóna. Kilenchavi mélypontra lassult a növekedés

Kilenchavi mélypontra lassult az euróövezeti gazdaság teljesítményének növekedési üteme decemberben - jelentette a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet.

Duna House: 15 százalékkal nőtt a lakáspiaci forgalom 2021-ben

A Duna House becslése szerint tavaly 150 974 adásvétel jött létre a hazai ingatlanpiacon, ami 15 százalékkal haladja meg a 2020-as eredményt.

Beszerzésimenedzser-index: átlag feletti december

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított decemberi értéke 64,8 pont lett, jóval nagyobb a novemberi 52,2 értéknél - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Pesszimistább az üzleti szféra – negatívban a konjunktúraindex

Decemberben az üzleti szféra nagyon pesszimistán tekintett a magyar gazdaság jövőjére, de a fogyasztók bizakodóbbá váltak - közölte a GKI Gazdaságkutató.

Eurózóna. Váratlanul nagyot zuhant a befektetői hangulat

Jelentősen, a vártnál jóval nagyobb mértékben romlott decemberben a befektetői hangulat az euróövezetben - derült ki a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felméréséből.

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

Friss

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviselete hazánkban

A képviselet összegyűjti az EIT Közösség Magyarországon, az EU tagállamaiban és a Horizont Európa társult országaiban elérhető szolgáltatásairól és lehetőségeiről szóló információkat.

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.