A tavalyi tavaszi fagy okozta gazdálkodói károk enyhítésének érdekében, az ágazati szereplőkkel való egyeztetést követően, az Agrárminisztérium megteremtette a lehetőségét a fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára az általuk igénybe vehető kárenyhítési juttatás előlegfizetésének.
Mindaz a beavatkozás, amely a folyóink medrében történik, az sokkal inkább természetközeli állapotot hoz létre, mintha nem avatkoznánk be az eredeti, erodálódott állapotába.
A kormány megvédi a magyar gazdákat, és ha kell, szeptember 16-ától nemzeti hatáskörben zárja le a határt az Ukrajnából érkező egyes gabonatermékek előtt - jelentette ki az agrárminiszter szombaton Tihanyban a Tranzit politikai fesztiválon.
A Szent István által alapított szuverén, keresztény magyar állam létrejötte nélkül ma nem tudnánk a gazdáknak segítséget nyújtani az általuk elvárt, szervezett módon – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Csornán a Magyarok Kenyere Program Győr Moson-Sopron vármegyei búzagyűjtő és kenyérünnepén.
A jogszabályi előírásoknak megfelelően a MOHOSZ átadta a 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolóját az agrárminiszternek. Nagy István közölte, a dokumentum jól mutatja a szervezet 37...
A magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül 2027-ig 4265 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből az összegből az idén és jövőre 1529 milliárd forint jut - mondta az agrárminiszter.
Az ország legnagyobb, almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központja létesül Újfehértón - jelentette be az agrárminiszter a 7,6 milliárd forint értékű beruházás alapkőletételi ünnepségén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.
A statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Ez jól mutatja, hogy a magyar mezőgazdaság erősen válságálló - mondta az agrárminiszter.
A kormány a Közös agrárpolitika (Kap) vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig - jelentette ki az agrárminiszter.
Kedvező adózási feltételeket és csökkenő adminisztrációs terheket biztosít a kormány az új családi gazdaságokról szóló törvényben a gazdálkodóknak - mondta az agrárminiszter.
Az agrárminiszter vonja vissza a vörös fogoly vadászati célú kibocsátására vonatkozó rendeletet, mert az idegenhonos faj jelenléte veszélyezteti az országban őshonos és a kipusztulás szélére került szürke foglyot - írta nyílt levelében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Október elsejétől az Agrárminisztérium szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet szakterülete.
A gazdálkodók felkészülten várják a koronavírus-járvány esetleges újabb hullámát, lesz elegendő külföldi idénymunkás, de a munkájukat vesztett hazai munkavállalókra is számítanak - mondta az agrárminiszter.
Az osztatlan közös jogviszonyok a magyar mezőgazdaságban olyan gúzsba kötött állapot eredményeztek, amelyet mindenképpen fel kell oldani - jelentette ki az agrárminiszter.
Az élelmiszerellátás Magyarországon zavartalan, és megfelelő mennyiségű élelmiszer áll rendelkezésre. A túlárazásokat a piaci folyamatok nem indokolják, ezek ellen fel kell lépni - mondta Nagy István agrárminiszter.
A vidékfejlesztési program 1275 milliárd forintos keretösszegének több mint harmadát, 435 milliárd forintot már kifizették a pályázóknak - tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
Az Európai Unió állattenyésztési joganyagának változása miatt kellett megalkotni az új állattenyésztési törvény, amelynek tervezete már az Országgyűlés előtt van - mondta az agrárminiszter Domonyban.
Csaknem 200 ezren írták alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) által indított petíciót - ismertette Nagy István agrárminiszter.
A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak
A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek