Az egyik legfontosabb állami természetvédelmi feladat Magyarországon a természeti értékek őrzése és védelme, ezért is kiemelt jelentősége van a most induló európai uniós projektnek is.
Az élettelen természeti értékek megóvása kulcsfontosságú feladat, ezért a hazai nemzeti park igazgatóságok az elmúlt egy évtizedben mintegy 160 barlangban végeztek állagmegóvó, illetve rekonstrukciós beavatkozásokat.
A mezőgazdasági termelőkkel, vadgazdálkodókkal és áramszolgáltatókkal folytatott több évtizedes együttműködésnek, különösen a LIFE projektnek köszönhetően, a Kárpát-medencében a túzokállomány nemcsak stabilizálódott, hanem növekedésnek indult.
Az Év Emlőse programsorozatok keretében kiírt pályázatokra több mint tízezer pályamunkát – rajzokat, képregényeket, meséket, videoklipeket – küldtek be kicsik és nagyok, és százezrekhez jutott el a program üzenete a médián és személyes találkozásokon keresztül.
A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által
A helyettes államtitkára a beporzók védelmének a jelentőségére, a környezeti nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet az elkészült több mint 50 rovarhotel kapcsán, amiket a térség óvodáiban helyeznek el.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek